Nagy Ágnes Hannah

A nyelv kész varázslat. Mágikus jelképekkel kommunikálunk: minden betű egy jelkép, minden szó egy szimbólum. Játsszunk velük

 tn.jpg

 

VARGA LÁSZLÓ NOVELLÁIRÓL

Adódik a kérdés, hogy mi jellemzi Varga László novelláit? Milyen gondolati töltéssel írja papírra történeteit?Varga Laci legtöbb novelláit elolvastam az első írásait és a legutóbb papírra vetettet is. Ezekről egy rövid vargalászlós tömörségű írást készítettem.Az írásainak hősét a perifériára szorult kisemberek közül választja. Ezekkel az emberekkel olykor szinte a realitás valóságában is álomi események történnek. Úgy tűnik mintha a legrosszabb helyzetben is van valami jó és ezt az életérzést kívánná sugallni. Ezzel reményt fakasztva a reménytelenek szívéből és megmutatva nekik a jövő valószínűsíthető napsütését az elkeseredett belső hangulat vigaszára.Varga Laci igazi novellákat ír. Tömöreket. Kiemel egy-egy lényeges mozzanatot amit megfejel valamilyen formai-eszményi bravúrral. Akár egy tündérmesében úgy alakulnak a hangulati tényezők és álomi kifejletbe merül, hogy aztán a végén ismét a valóság talajára huppanjon.Laci látszólag kíméletlen, szikár, kemény kegyetlen körülmények közepette ismerteti a közvetlen párbeszéd lelki hátarcát. A leírásában meghúzódik a líra is, ám valójában mégis ragaszkodik a cselekmény korhű tárgyi környezetéhez.A hatvanas-hetvenes évek bányásztelepülésén átélt hétköznapok, a felmagasztaló tengerszép vidéke, a rokkant emberek szellemi-lelki fölénye kap szerepet ezekben a novellákban. A párbeszéd kísért történetek közé leíró, szinte vallomásosan filozofikus, jegyzetszerűen bölcs egyszerűségű mondanivalóit helyezi életművében. Az életből szűrt, vagy kitalált mozzanatait úgy formálja meg, olyan belső lélekkel, hogy olykor miniatűrnek nevezhető terjedelemben képes felmutatni mindazt a sokat, amit az olvasók majd érzelemnek katarzisnak fognak megélni, hiszen szerzőjük annak is szánta ezeket.Azt gondolom, hogy létezik az epikának egy szürrealista vonulata, ami örökérvényű mondanivalók sugallatával-közvetítésével érvel az emberi sors jóságának megismételhetetlen szükségszerűsége érdekében. Tudatalatti képzetek fejeződnek ki a szabad képzettársítások segítségével Varga László legtöbb írásában is, mintegy csatlakozva a XX. században kialakult irodalmi irányzathoz egyes esetben félelmetesen hasonlítva Hrabal mozzanataihoz, amelyekben könnyedséggel ábrázol fontos gondokat. Hétköznapi alapesetek, az egyáltalán nem hétköznapi ábrázolás beszűrődéseivel.Hogy mennyivel több a színes művészi próza a szürke zsurnalizmusnál, azt bizonyítja Varga Laci szellemi indulatai által mozgatott számítógépes billentyűzete, noha az indulat a talán nem szándéka. A legvadabb történeteket is szelíd jámborsággal szemlélve meséli el, ravaszul felkeltve mégis azt a belső indulatot az olvasókban, amire csak kiegyensúlyozott világlátás szubsztrátuma képes.A tematizáltságában szokványos kisvárosi, kolóniai környezetből rendkívüli figurákat emel ki, akik megalázottságukban, sanyarúságukban is képesek eszményükben igazi, becsületes emberek maradni, vagy ha mégsem, akkor ennek a lehetősége beszőtt szálként mutatkozik meg az írások végén. Több művét olvasva az tűnik fel mintha filmnovellákkal szembesülnénk. Olvasás közben megjelenik a leirt környezet a szereplők arca, alakja, mozgása, s már-már azt magunk előtt véljük láthatni, amit egyébként nem közvetítenek a betűk, a vége feliratot. S amikor a könyvolvasás képletes mozijából felállunk mintha ballagnák az álmos soroksári vagy pesti utcán az éjszaka csendjében, nem maradnak el tőlünk az olvasás kiváltotta képek-figurák. A tömör jelenségeket továbbgöngyölítjük magunkban, mert lépésről lépésre elkísérnek.Ennyi Varga László szépírói termésének érdeme, ami egyáltalán nem kevés. Sőt, akár a bányatelepek, külvárosok feletti csillagok őrködő fényeként mosdatja arcunkat a szellemi Bábelek poros sűrűjében.

             Ladányi András Bp. 2oo7. október

 

 

Varga László: ARANYMÁLINKÓ

Kettős álmom volt. Először arra riadtan, hogy valaki rám húzza a lecsúszott paplant, majd betakar szárnyaival és a kerecsensólymokról dúdolgat álomba ringatóan. Később pedig arra lettem figyelmes, hogy diszkréten kopognak a padlásszobám ablakán...!?Először azt hittem csak álmodom, mert egy aranymálinkót pillantottam meg a bukóablakon hetykén billegetve fekete farktollát, , úgy hogy közben füttytengetett is, amit kacskaringós trillával zárt piros csőrével, és úgy tűnt, mintha rám nevetett volna a fekete álarccal takart huncut szemeivel aztán csoda történt, a sárgarigó?!( februárban?!)... bucskázott egyet és izzó aurájú vörös hajú démonná változott! Rám mosolygott és homlokon csókolt. Egyik forró kezével megsimogatta az arcom, én pedig beleszédültem jázminos illatába. Márvány-fehér ovális arcából smaragdzöld szemeivel kábított, majd az ágyam mellé szökkent és magát illegetve forgott előttem, mint egy spiccelő balett-táncosnő, hogy nő volt azt világossá tette kecsessége és domborodó bájai, amelyek átvillantak halványzöld tüll ruháján, amit csaknem szétfeszítettek a két irányban is ágaskodó szeplős, telt körte mellei, és a megkeményedett halvány rózsaszínű mellbimbói beleakadtak a tüll apró réseibe, és szemérmetlenül kacérkodtak, csókra várva.Tánc közben kivillantak a szív alakú, szimmetrikusan gömbölyödő, kőkemény farpofái, az ipszilon alakú vágásokkal a combtőnél a farpofák szoros rései pedig további résekkel hitegettek a márvány tömörségű combok között... mindezek ellenére mégiscsak. A dús, vörösen aranyló hajzuhataga nyűgözött le! A sűrűn göndörödő haja kettéválasztódva, spirálokban omlott a vállaira s ezt érzékelve beleszédültem az elképzelt intim képre, hogy milyen pipacs- lángolás lehet a vénuszdombján, a Bermuda - háromszöge bejáratakörül...!! Tekervényes göndörkéket képzeltem a sűrű ősgyepen, amit őrületes gyönyörűség lenne becserkészni, és rátalálni a rózsaszínű, forrón pihegő sikamlós résre...Az álom azzal folytatódott, hogy a vörös boszorka múzsa csókja után befejeztem a könyvemet, aminek megjelenését tarot kártyán jósolta meg nekem egy „látó" -asszony...A lényeget igazából ebéd után a szokásos szunyókálásom közben értettem meg: álmodtam magamnak egy múzsát, aki aranymálinkó formában röppent be hozzám és a bármikor előhívható vörös boszorkaként és inspirálhat az én spirituális világomban..!! Most már csak az kellene, hogy a három világ Buddhái is kegyelmükbe fogadjanak! Az én ősistenem áldjon meg mindenkit! Aki ezt a szösszenetet elolvasta...  

----------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

ORSZÁGOLJ MÁR URAM!!. (egy ikonfestő fohásza)
Az ikonfestő talán először életében zavarba jött, eddig mindig úgy ült az állványa elé, hogy nem kellett gondolkodnia, azonnal megindult az előrajzolást vázoló szénrúd a kezében, most pedig csak kavargott, gomolygott minden a fejében ugyanúgy dörömbölt benne a késztetés a festéshez, mint máskor, de most nem vezette senki a kezét.. Álmában még világosan látta a képét, de most történt valami - teljesen elbizonytalanodott és már kételyei támadtak, hogy valóban ő jogosult arra, hogy lefesse a benne motoszkáló istenképét? Egyáltalán van-e értelme az egésznek?!! Az ikonfestő nem volt bigott vallásos, de élt benne a hit, hogy valahol kell lennie egy mindenekfelett álló, magasabb rendű élő és teremteni is képes intelligenciának, szellemiségnek! Annyira hitt benne, hogy egy imát, egy fohászt is kitalált hozzá, amit gyakran elmormolt magában:” Országolj már Uram! Végre, mert vesztébe rohan a világ!”
 
Az ikonfestő biztos volt benne, hogy az Úr emberarcú és valóban a saját képére formálta a földi halandókat.. Az ikonfestő úgy hitte, hogy bizalmas, közvetlen kapcsolatban van a Teremtővel, mert belső templomában gyakran beszélgettek, és ritka őszinteségi rohamaiban gyónt is Neki… az ikonfestő pontosan úgy gondolt a z Úrra, mint az őskeresztények:”Az Úr legyen előtted, hogy az igaz útra  vezessen téged”……”Az Úr legyen benned, hogy megvigasztaljon téged,
Az Úr legyen körülötted, hogy megvédjen téged …Az Úr legyen fölötted, hogy áldás szálljon rád, hogy áldjon meg téged a jóságos Isten”.. „Dicsőség néked Atya! Dicsőség néked Ige, dicsőség néked Kellem dicsőség néked Lélek! Dicsőség néked Szentség!.. Magasztalunk téged Atya! Hálát adunk
néked Fény! Kiben a sötétség nem lakozik!”
Az ikonfestő boldog volt, mert a legutóbbi álma után(amikor angyalokkal huncutkodott..) úgy tapasztalta, hogy teljes bensőjét elárasztotta a kozmikus fény!, néha attól is tartott, hogy ez látszik a fején is,,,,, ?? ezért gyakran a tükörben mustrálgatta magát, de semmiit sem tapasztalt, csupán a fejében dalolt egy angyalkórus.. az ikonfestő most már azért aggódott, hogy ne némuljon el a hozsannázás, és egyre hitt abban, amit a maják megjósoltak, hogy 20012-ben új Nap születik és egy új és jobb, szebb világkorszak születik!! És esélye volt rá, hogy megéli……. Ezért fohászkodott és fordult az Úrhoz.
 [VL1]Őskeresztényx apokrif imából
-----------------------------------------------------------------------------------------------
:                  „Ó,Uram segíts,hogy ne vigasztalásra vágyakozzam,.hanem hogy én vigasztaljak,,ne megértést keressek .hanem én értsek meg másokat, ne magamnak keressem a szeretetet, hanem hogy én szeressek,Mert aki ad, az kap, aki megbocsát, az nyer bocsánatot, aki meghal, az születik újjá, az örök  életre. Ámen.” (Assisi Szent Ferenc imájából)
 
JÁZMINKA
 
 Falábú tudta, hogy elkerülhetetlenül csökken a járótávolsága. Tavaly ilyenkor karácsony havában vígan, csak egy-két pihenőt beiktatva elsétált a főtérig és ott a parki padokon megpihenve csodálta a hatalmas, szépen feldíszített színes gyertyákkal kivilágított
Fenyőfát, amit a városrész polgárai számára állíttatott az önkormányzat. Most a gyógyszertárba igyekezet, ami az út túloldalán volt és a járdától meredek, betonozott oldalú
Vasúti töltés választotta el, hegesztett csőkorlátokkal, a peremvárosi gyorsvasút sínei futottak párhuzamosan a nemzetközi főúttal. Falábú járdájától nem messze járdasziget felezte az országutat, majdnem a gyógyszertár előtt. A szokásos délutáni csúcsforgalom zajlott az orra előtt, egy ideig csak téblábolt, aztán úgy döntött nem döcög el a közeli aluljáróig, hanem megpróbálkozik a legrövidebb úttal és átvág az úttesten
Hosszú percek után lett olyan a forgalmi helyzet, hogy elérte a járda-szigetet. Itt pedig
Ismét rostokolni kellett a kedvező pillanatért, hogy átkelhessen ezen a sávon is! Itt már kissé elbátortalanodott hiába volt már majdnem az orra előtt a cégéres gyógyszertári felirat! Ugyanis közte és a patika között a hév síneken is át kellett volna botorkálni.. A töltés tövében vastag csövekből hegesztett ostornyeles lámpaoszlop hajolt az út fölé. Falábú ezt kapta derékon és így várt a kedvező alkalomra… . Közben egy zöld-fehér hév szerelvény húzott el mellette dühödten szirénázva, szikrázó kerekekkel csak centiken múlott, hogy nem sodorta el a lámpaoszlopba csimpaszkodó Falábút…….!
 
Falábú az egyetlen könyökmankója segítségével próbált felaraszolni a meredek betontöltésen, ami nem volt egyszerű mutatvány! Mert fent állt annak az esélye, hogy egyensúlyát vesztve, visszazuhan a forgalmas úttestre, ahol a sebességhatárt jócskán átlépve száguldoztak az autók. Végül felküzdődte magát, de újabb akadályba ütközött: a meredély pereméről át kellett volna botorkálnia a bazalt zúzalékokkal bélelt betontalpfák között. Kétségbeesve kereste műlábával és a mankójával a biztos pontokat, de pánikba esett, mert a párhuzamos sínen elszáguldó szerelvény örvénye kibillentette egyensúlyából, és szédülés környékezte, talán a halál szele is megcsapta egy pillanatra…. Talán, kétlépésnyire lehetett a hatalmas bazalt kockákkal övezett szervizúttól és még legalább annyira a biztonságos járdától csak ide-oda kapkodta a fejét, jön-e újabb szerelvény bármelyik irányból?
Aztán felvidult, mert szemben vele, a hőn óhajtott járdán egy kislányt pillantott meg, aki valószínűleg az édesanyjával sétált a patika felé. Falábú segítségért kiabált feléjük, még a mankójával is hadonászott, hogy észrevegyék. A kislány vette észre, és rángatni kezdte az anyja kezét, közben Falábúra mutogatott. A nő végre felfigyelt rá, és elindult a sínek felé. Átbújt a vaskorlátok alatt, nem törődve azzal, hogy közben a bő szoknyája csaknem a hasáig felcsúszott és kivillantak telt combjai, a harisnyakötővel és a hófehéren vakító csipkés bugyijával egyetemben. Pillanatok alatt ott állt kezét nyújtva Falábú előtt, akinek felvillant az agyában, hogy vajon elbírja-e ez a törékenynek tűnő divatos hetyke magas sarkú csizmás nő a nyolcvankilós elnehezült termetét, de már érezte a keskeny izmos kéz szorítását, és pillanatokon belül a járdán voltak! Falábú torkába valami belemart, és ekkor észlelte, hogy csak ő van a járdán, a nő pedig a sínek között rogyadozik, letört az egyik csizmája sarka és a sínek közé szorult! Falábú máig sem tudja, hogy hogyan - visszaugrott!! A sínekig, és lehasalva, a mankóját nyújtva próbált segíteni, majd odakúszott a nőig, és próbálta maga felé húzni, de nem ment, mert a nő bepánikolt, s csak sikoltozott, ekkor történt az első csoda: Falábú, mankó nélkül, valahogy talpra állt és kivonszolta a nőt, a töltés oldaláig, ahonnét lecsúszott a szervizútig. Falábú ekkor döbbent rá, hogy támasz nélkül áll a sínek között. És ekkor vette észre, hogy két fénypont egyre sebesebben közeledik feléje, megremegtek a sínek a dübörgő szerelvény alatt. Visított a mozdony sípja, és szikra csóvák gyúltak ki a vészfékező kerekek alatt. Falábú már elkönyvelte magában, hogy itt a vég.. és ekkor történt a második csoda: a nő ott termett a sínek között, és valahogy kiráncigálta Falábút a töltésre! A szerelvény több tonnás mozdonya sikoltozva dübörgött el mellettük… Falábú meg akarta köszönni a segítséget, de a zöld szemű és a hosszú szőke hajú nő angyali mosollyal csak annyit suttogott a fülébe, ugyan kérem ez csak természetes keresztényi cselekedet volt…. És ha valóban meg akarja köszönni, akkor kérem, hogy a kislányommal együtt mondjon el egy imát.
- Jázminka! Kérlek, , hogy a bácsival együtt mondjatok el egy imát! A copfos Jázminka
Boldog mosollyal nyugtázta a kérést és leült a járdaszegélyre, és Falábút is oda intette maga mellé - Szia bácsi, gyere, nem kell letérdelned, csak ülj mellém és mond utánam az imát:
„Uram segítsd meg édesapát, édesanyát és minden testvéremet!
Segít,s hogy tovább adjam örömödet.
Jézusom, Te a szívemben vagy Maradj velünk!
Ámen
 
Jézusom! Tudod,
Hogy sok barátom
Nem ismer Téged.
Kérlek, szeresd őket is, és segíts,
Hogy eljussanak Hozzád!
Ámen”
 
Falábúval forgott a világ! És olyan boldogság hullámzott a lelkében, mint gyermekkorában, amikor a vasárnapi misén, a karzaton állva csodálta az orgonista játékát, amikor valóban azt hittte, hogy angyalkák suhannak az oltár felé…
Most is az a képzete támadt, hogy más világban jár Jázminka hangja hozta vissza:
Bácsi szereted a gumicukrot? Szívesen adok! - és nyújtotta a zacskót.
Bácsi, ha az öcsém itt lenne, akkor tőle is kapnál ajándékot, mert jószívű ő is.
Biztos adna autós képet, mert állandóan az van a zsebében. Vasárnap reggel gyere a templomba, ő is ott lesz meg az apukám is Csak ők mindig elkésnek! Anyuval mi mindig elsők vagyunk, ha akarod, akkor szólok az érdekedben a Jézuskának, mert mindennap
Beszélgetek vele!
- Jázminka! Anyukádnak mi a neve?
- Angéla…
Angéla a neve hallatára ránk mosolygott
Én meg ránéztem, sudár termetére és tudtam, ha megfordulna a világoskék selyem ruhájában, láthatnám a hófehér szárnyait….
Jázminkának, fogadalmat tettem, hogy megtanulom az imáját. Ő pedig huncutul rám mosolygott a nagy zöld szemeivel és azt mondta,:az jó lesz, mert akkor a Te szívedbe is beköltözik a Jézuska, majd beszélek Vele… jó??
Ez a találkozás azóta is melengeti szívem.
-------------------------------------------------------------------------------------------
EGY „VÉDETT” NŐ…
Simon még most is kristály tisztán emlékszik a első találkozásra!Fülében duruzsol a nő bársonyos, bátorító hangja: akkor 14 órától várom! A Szolidan koptatott farmer kiemelte szép hosszú kemény combjait, hátul pedig elképesztő formás farpofák feszültek…Simon akkor 25 év körülinek saccolta a lélekbúvár doktornőt, sportos fiatalos dinamizmus sugárzott belőle(az igazat megvallva ma már tudja, hogy ezt szexuálishatásnak nevezik… Érett borostyán színű szemei  fürkészően barátságosak, bizalomkeltőek voltak. Szőkésbe árnyaló csattal vagy gumival összefogott kacér kacsa farkos hajával inkább hatott egy gyakorló medikának, mint végzett szakorvosnak….!
--------------------------------------------------------------------------------------------

ARANKA BÁCSI

 

Ezen a fürdőhelyen még az üdülők is ismerősként köszöntötték őket. Az idős pár hozzá tartozott a kisváros képéhez, különösen ebben a kilométer hosszú poros utcában, ahol csak a kiskertekben árválkodó fűzfák, nyárfák és csenevész gyümölcsfák alatt volt valami árnyék féle, no meg a dúsan burjánzó, a festett léckerítéseken is átnyomakodó tuja félék tövében, ahol a sárgacsőrű feketerigók fészkeltek és pipiskedve legelésztek a gondosan nyírt és gyakran öntözött zöld gyepen. Az öregek állandóan kerékpárt toltak. Aranka néni női biciklijén színes háló feszült a hátsó keréken, és széles, stabilnak tűnő kovácsoltvasból hegesztett csomagtartója volt, amin fűzfavesszőkből készített dupla fedeles kosár volt, amelynek egyik felét, férje vékony bádoglemezekkel bélelt ki, alájuk pedig vastag filcet ragasztott, és így nagyszerű frigóként szolgálhatott. Jégakkukkal terítették be, és a mini- ABC - ben vásárolt dobozos sörökkel, üdítőkkel pakolták tele. A másik rekeszben pedig az idénynek megfelelő gyümölcsöket, vagy főtt kukoricát tároltak, ezeket árulták a parton napozóknak. Aranka néni nevét örökölték az őslakók, az öregembert pedig elnevezték Aranka bácsinak. Aki hűséges utánfutóként követte feleségét Aranka bácsi vékony csontú, madár arcú bácsika volt, kiugró pofacsontokkal, behorpadt ráncos arccal és kis, csőrös orral, régi divatjamúlt kereklencséjű, drótkeretes szemüvegével, amelynek finom rúgós, hajlítható szára volt. Aranka bácsi nyugdíjas gépkezelő volt, és valaha a kisvárosi vízművénél dolgozott. Igazából szerszámlakatos volt az alapszakmája és gyakran hívták a helyiek, mert értett a vízszereléshez is, valamint a kerti kisgépek javításhoz - az összes fűnyírót ismerte a környéken..

Aranka bácsiék takaros, házikóban éldegéltek a város szélén és zsebkendőnyi kiskertjüket gondozták. Itt, a kertvégében húzódott meg egy fából, deszkákból tákolt sufni, amit az öreg műhelynek használt, és az ezeréves rokkant gyalupadon sikattyúk, ráspolyok vasreszelők, kalapácsok sorakoztak katonás rendben. A vasfűrészt és a falon, egy kampón lógó, lombfűrészt még lakatosinas korában Aranka bácsi készítette, sőt még a félgömb alakú hamutartót is ő kalapálta ki és szegecselte össze, és természetesen a kalapácsokat is ő reszelte síkba és fúrta ki. A műhely fő tartozéka egy szögvasakból összehegesztett magas lábakon álló hatalmas öntöttvas satu volt. Az öreg itt dolgozott a menetmetszőkkel és a menetfúrókkal, valamint a fúrógépével. Mellette pedig hasonló állványon egy nagy malomkőnagyságú köszörűkő ált.  Itt ebben a műhelyben töltötte a legtöbb idejét, és itt tárolta öreg Csepel biciklijét is. A derék kerékpár meghazudtolta korát, mert Aranka bácsi naponta leápolta, krómozott alkatrészei tükörként ragyogtak, a dukkózott váz is opálosan fénylett, és a finom műszerészolajjal addig injekciózta a kerékagy csapágyait, és a láncot, amíg csak halkan surrogva nem pörögtek a kerekek a szintén tündöklő küllőkkel, a szelepek ellenőrzése külön fontos menete volt a karbantartásnak. A kőkemény, rugós, préseltbőr ülésre Aranka néni egy kikopott svájcisapkát alakított át huzatnak, amit még vatelinnal is kibélelt, így Aranka bácsi kényelmes fotelban érezte magát a bicikli nyergében.

Aranka bácsi most a part felé tartott, ahol a stégje nyúlt be a víz fölé, és ide láncolta kopott fa ladikját (amit télen szándékozott felújítani), ezzel szokott beevezni a partközeli nádasba, ahol már hetek óta beetetett, főtt kukoricával és kovászba gyúrt kenyérrel és szárított bolhákkal, némi földigilisztával megspékelve, a ragadozók számára pedig lótetűket tartogatott. Türelmesen várt és komótosan sodort magának egy cigarettát, az ezüst dóznijában tárolt kapadohányból. A dózniban őrizte Aranka néni igazolványképét, a dóznit különben tőle kapta az eljegyzésük után a következő vésettel a fedél belsejében:”Ferencznek Arankától” 1925.

Nem volt igazán kapás, végül néhány közepes balínnal beérte…, majd visszacsobogott a stéghez. Aranka néni zsörtölődve fogadta:_”Ennyi ideig húztad, ezekért a nyavalyás balinokért?! Közben pedig rágtad a cigarettákat, igaz?” Az öreg pedig kissé durcásan, szótlanul átöltözött a lefekvéshez. Másnap elég későn morózusan ébredt. Kibotorkált a konyhába, de a küszöböt már nem tudta átlépni! - mert a konyha közepén hanyatt fekve találta. Aranka nénit, szederjes arccal, habos szájjal, széttárt karokkal. Azonnal átszaladt a sarki patikába, ahonnét kihívták a mentőket. Aranka bácsi a mentőben a felesége kezét szorongatta, de hiába, Aranka néni nem volt magánál, ”Biztos szélütés!” - gondolta, a kórházban azonnal az intenzív osztályra vitték, infúziókkal tűzdelték tele a karjait. Aranka bácsi úgy érezte, egy világ omlik össze benne. Úgy kellett kituszkolni a kórteremből. Otthon csak a cigarettákat rágta, a konyhában, ahol Aranka néni soha nem engedte rágyújtani..

Másnap reggel már a kórházba rohant, de előtte beugrott a cukrászdába franciakrémesért, az volt Aranka néni kedvence. A kórházban leszegett fejjel sietett a kórterem felé. A nővérkék lesütött szemekkel előre engedték. A kórterem küszöbén állva maradt, mert az ajtóval szemközti ágy üresen állt, nem volt ott a felesége! Az egyik beteg azt mondta éjjel vitték el… az ügyeletesek. Aranka bácsinak a főorvos magyarázta meg, hogy a felesége rohamot kapott, hiába próbálkoztak az újraélesztésével..!!

Aranka bácsi egész este sírt kíméletlenül rázta a zokogás. Soha nem volt ivós, de most a sublódból előkotorászta azt a rumos üveget, amit Aranka néni az ünnepi sütéskor szokott használni, Jól meghúzta az üveget. Azonnal a fejébe szállt az ital, sok minden átfutott az agyán, majd ködös fejjel berontott a sufniba kiemelte a malomkőnagyságú köszörűkövet, majd egy bőrszíjat húzott át rajta. Csomót kötött rá, és becipelte a csónakjába. Erőteljes csapásokkal messzire beevezett, széllel szemben, majd leállt. A csónak erősen himbálódzott alatta. Az öreg a nyakába akasztotta a szíjat. Meggörnyedt a köszörűkő súlya alatt. Elővette a dózniját, és cigarettát próbált sodorni, de nem ment, mert a csónak hevesen billegett alatta. Az egyre jobban erősödő szél kifújta a vágott dohányt a dóznijából. Aranka néni fényképébe is belekapott, de az öreg rácsapta a fedelet, és ezzel a hirtelen mozdulattal kibillent egyensúlyából, és a csónak szélére esett. Mire észbe kapott volna, már a hínáros vízben találta magát, kétségbeesve kapálódzott, de annál jobban húzta lefelé a köszörű kolonca… és távolodott a csónaktól, amelynek hátsópalánkjára és az orrára is Aranka neve volt pingálva, cirkalmas, öreges betűkkel… Később a rutinból portyázó vízirendőrök csak az üresen himbálódzó ladikra találtak rá. A csónakban megtalálták a dóznit, amelyből kilógott Aranka néni fényképének a sarka.

Aranka bácsit hiába keresték. Nem volt messze tőlük, már a nádas közepére sodródott a víz alatt. Amikor felbukkant a víz alól Aranka bácsi teste, méretes beetetett pontyok siklottak körülötte…

-------------------------------------------------------------------------------------------

 

Varga László: Apa
Egy filatelista boldog boldogtalanságáról.(apám egy -_ *Mauritiusról álmodott.)
.Igazából csak akkor kezdtél eszmélni, amikor végleg elment! Tombolt az augusztusi nyár örültél, hogy végre kiszállhattál a kocsiból a nyaraló előtt, és gyorsan be is dobtál egy felest, a kényelmes fotelbe elnyújtózva, amikor váratlanul felvisított a csengő,a postás volt táviratot hozott:”Apánk meghalt”!!.... Nem akartad elhinni, mert egy héttel előtte nála voltál (a tesódnak azt mondtad, hogy „megérzésed „volt. És váratlanul kocsiba ültél és lerobogtál hozzá, semmi nem utalt arra, hogy bajban van… most pedig értetlenül bámulod a szörnyű hírt, és millió kérdés  perlekedik benned, lelkiismeret furdalásod van, mert most döbbensz rá, hogy mi mindent hagytál ki, mire nem figyeltél oda!
Tudtad, hogy szeret autózni, de csak egyszer vitted körbe a városba.. Tudtad, hogy anyagi gondjai vannak, ennek ellenére csak néhányszor adtál neki pénzt (amit úgyis anyádra költött volna…) Tudtad, hogy gyerekkora óta Fradi drukker, de eszedbe nem jutott volna, hogy felhozd és kividd az Üllői útra, netán a Népstadionba!
Most már szívesen megidéznéd a szellemét és szívesen mesélnél neki: Vajon mit szólna a rendszerváltáshoz?, meg hogy meghalt a Kádár…? Most m ár biztos elmondaná, hogy meghurcolták 56 miatt,(pedig csak a távollétében választották be a Munkástanácsba, őt a „civil” irodistát, akiből kényszerből lett bányász, akit ezek a sokat próbált bányászok befogadtak és tiszteltek..) és emlékszel milyen zavarban volt, amikor 56-ban gyerekként azt kérdezted miért hívják „ellenforradalomnak” a forradalmat..? Most biztos méltósággal vállalná a”népfelkelést, és rettentő dühös lenne a menetrendszerű október 23-i zavargások, hőbörgések miatt! És biztos vagyok benne, hogy meghatódott volna Horthy újratemetésén és
Mindszenty bíboros rehabilitációján.. Most biztos vállalnám, hogy rendszeresen finanszírozom a bélyeggyűjtő szenvedélyét, mert tudom, hogy nem sikeres élete boldogtalanságában milyen boldog filatelista volt a bélyegei körében, az akkurátusan rendbe rakott albumai és a kristálytiszta dőlt zsinórírással szerkesztett árjegyzékei, statisztikái között.. Ma már sokfiókos mahagóni íróasztallal lepném meg és főnöki bőr székkel és rengeteg kilós bélyeggel, amit kedve szerint áztatott volna és szárított volna újságlapokba rejtett itatósai között…!
Apukám, bocsásd meg a vétkeimet! Nagyon fáj, hogy korán elmentél! Remélem, jó helyen vagytok? Talán Isten is jókedvében bélyeget gyűjtött?
* Mauritius a világ legritkább és legdrágább bélyege!
--------------------------------------------------------------------------------------------
FERBLI és a
Galamb-lelkek
Falábú a város főutcáján az egyik kapualjban ücsörgött, csonkolt lábaira csúszó-párnákat szíjazott, kezeit pedig bélelt bőrkesztyűkbe bújtatta. Simon barátságosan köszöntötte, és nem lepődött meg azon, hogy a férfi ugyanazt a poros svájcisapkát viselte, mint mindig, és épp olyan borostás volt, csak az ökörszemei tűntek zavarosabbnak. Úgy nézett ki, mintha részeg lenne. Simonnak kezet nyújtott, pedig már két éve múlt, hogy a kórházban találkoztak.
-         Mizujság?- érdeklődött Simon.
-         Elhagyott az asszony…
-         Simon krákogni kezdett, pedig semmi sem kaparta a torkát és köhögnie sem kellett. Szótlanul ácsorgott Falábú fölött. Nem tudott mit kezdeni a kezeivel, és furcsa érzések kavarogtak benne. Falábú két évvel korábban legalább egy fejjel magasabb volt nála, most pedig csak a térdéig ért – le kellene guggolnom hozzá gondolta, de az olyan nevetséges lenne….!- végre eszébe jutott: - Bedobunk egy felest?
-         Ha nem szégyell velem... Falábú négykézláb vonszolta át magát, Simon pedig a forgalmat ügyelte. A kocsmában Falábút felemelte a székbe.
-         Cserkó jó lesz?
-         Príma! Maga igazán a haverom! Nem felejtettem el az almákat és a befőtteket, amit bent adott…
-         Proszit! mondta Simon – és nem hülyéskedünk! Az a lényeg, hogy találkoztunk és szeretjük a pálinkát!
-         Igaz - bólintott rá Falábú a busa fejével, és gyanúsan megcsillant valami olajos, barna szemében.
-         Szép a cipője…új?
-         Ááá dehogy, már régi! Csak az anyám pucolgatja ….! Sűrűn dobálták be a feleseket. A pálinka villámgyorsan a fejükbe szállt, és feloldotta az elmúlt két esztendőt.
-         Mi van a Széplábúval?- Látta már azóta?- kérdezte Simon. Falábú nem nézett rá, csak fújta a füstöt. Simon azt hitte nem hallotta.
-         Mi van azzal a vörös nagy mellű lánnyal, akivel a tévét szokta nézni? - kérdezte ismét.
-         Nem láttam azóta…. Mikor maga elment, rá egy héttel ő is. Elvitte a vőlegénye…  Falábú felemelte a fejét, nagy ökörszemei elhomályosodtak, olyan volt, mint amikor valaki náthás, és állandón csillog a szeme alja. Falábú nem volt náthás.
-         Rendes lány volt - préselte ki magából Falábú, és egy mozdulattal felhajtotta a pálinkáját- a kórteremben is meglátogatott, az ágyamra ült, és felolvasta az újságot. Szép lába volt… Hagyta, hogy simogassam, pedig legszívesebben beleharaptam volna! Kemény, hosszú combja volt, a feleségem otthon csak részegen volt hajlandó lefeküdni velem! Sötétben...
-         Szótlanul ittak. Falábú a keze fejével megtörölte a száját, és ismét rágyújtott. Zsúfolt volt a kocsma, Simonnak mégis úgy tűnt csak ketten vannak, ő és a haverja. A gyűrött foltos terítőn egyformán markolták a stampedliket. Az asztal mellett görnyedve Falábú újból magasabbnak tűnt Simonnál.
-         Továbbra is sűrűn cserélgették a kupicákat. Falábúnak már vöröslöttek a szemei, öklendezte a szavakat. Simon most már meg merte kérdezni, hogyan vesztette el a lábát.
-         A lábamat kérdezte? A lábamat? Igen értem már a lábam… .-Tudja mit, erre igyunk még… Bedobták azt is, Falábú mereven ült, csak a feje billent kissé előre. Nagy ökörszemei még jobban kidülledtek, Simon azt hitte őt nézi, de társa gondolatai kiszöktek a kocsmából, és nagyon messze kalandoztak.
-         Falábú, ez az örökké borostás, piszkos, svájcisapkás, székre–tett Falábú most Simonnal egy kocsmai asztalnál könyökölt, és vedelte a büdös kaparós pálinkát, de az igazi, egykori deli legény, akit akkor még nem Falábúnak hívtak, kint didergett valami távoli háborús  téli hómezőn, és szidta az őrmesterét, mint a bokrot. Az őrmestert, akivel leült ferblizni és elnyerte a pénzét, ami nem volt igazán nagy kunszt, hisz Falábú egykoron a balokányi ligetben csibészkedett, s tudta mi az, hogy ferbli! S lám, lám a derék őrmester nem felejtett, és nem véletlenül pont őt parancsolta ide a világ végére erre az istenverte vidékre, ebben a cudar időben. Falábú, akit akkor még Stricinek becéztek, a tankokat irányította. Rettenetesen fázott, és már két napja rostokolt a gémeskútnál. Sok minden megfordult a fejében, még az is, hogy fogja géppisztolyát, és az egész tárat a fejébe ereszti, máskor meg azt kívánta nagyon, hogy jöjjön az őrmester, és szitává lövi, az utolsó golyót pedig meghagyja magának, de mégsem csinált semmit, nem volt szökni sehová ebből a kihalt pusztaságból, tehát csak várt és várt. A lábait már nem érezte, és a hó is vakította. Béklyóba verte a dermesztő hideg. Taszította a hómezők merev közönyössége, úgy érezte már senki és semmi nem tartozik hozzá, a gémeskútról pedig azt képzelte, hogy kereszt, szédült, hányingere volt, de nem volt mit kihányni, kiáltani akart, de nem volt kinek kiáltani. A tábori kórházban tért magához.
-         Akkor vágták le a lábát?
-         Nem, akkor csak a bal lábfejemet. Akkor még egy lábbal is elboldogultam, sőt még cipőt is kellett vennem… Csak később kezdték el szalámizni a csonkolt lábamat…
-         Továbbra is nyelték a pálinkát. Falábú, alias Strici csak az őrmesteréről beszélt, akit   azóta is vár, és tudja, addig nem fog meghalni, mert találkozniuk kell, és azt is tudja, hogy az lesz az utolsó találkozásuk!
-         Mikor magát megismertem, akkor még meg volt az egyik lábam, azóta látja a másikat is elvesztettem. A másik is: nyissz, nyissz! - suttogta rekedten. Egyik napról a másikra! Jó mi? Állítólag még az altatás ellenére is vinnyogtam, amikor a csontot fűrészelték Falábú arcáról patakokban csurgott a veríték. Keményen birkózott a pálinkával, a lefűrészelt lábaival.
-         Simont is elkapta a hév, innia kellett, mert hallani vélte a fűrész sivítását, látni vélte a szétroncsolt cafrangokat, érezte a meleg, spriccelő vér émelyítő szagát. Fel akart állni, de a pálinka, a két egészséges lába, a befőttek, a kidülledt nyálkás ökörszemek, a kiböfögött szavak értelme az asztalhoz bilincselték. A súlyosan tömény füst rátelepedett, marta a szemét, szédelgett, lassan az ő nyelve is akadozni, zsibbadni kezdett, émelygett a gyomra, hányingere volt, de nem volt szíve ott hagyni Falábút.
-         Tudja az volt a legborzalmasabb, amikor a Mutter meglátogatott. Rántott csirkét hozott, ez volt a kedvencem, és elmesélte a karácsonyt. Mikor elbúcsúzott, végigsimított a takarón. Felsikított, akkor jött rá, hogy miért süppedt le a pokróc…! Az asszony különben be sem nézett…
-         És a nők? – Simon legszívesebben leharapta volna a nyelvét.
-         Nők?! – nincsenek nők! Mesterem, csak lábak… Női lábak, szép női combok – dünnyögte.
 
Megint ittak, és Falábú arról mesélt, hogy éjjelente felgyűrt szoknyájú, selyemharisnyás lábak látogatják, a tenyerébe teszik a talpukat, de mire elér a harisnyatartóig, addigra mindig reggel lesz, és egy pillanat alatt elillannak, eltűnnek a könnyű álmok, pedig még az ujjaiban érzi a bőrük forróságát, a combok rugalmas keménységét…
-         Kár, hogy nem délután találkoztunk…- mondta váratlanul.
-         Miért?
-         Akkor jönnek a barátaim…
-         Nagyszerű!! Tehát még sincs egyedül?!
-         Persze, hogy nem, és az a legjobb, hogy nem vitatkozunk, nincs veszekedés, és rám vannak szorulva.
-         Nem értem. Falábú egész közel hajolt Simonhoz és suttogva az arcába lehelte:
-         GA-LAM–BOK! Mester, ga–lam-bok. I–ga-zi GA-LAM-BOK…- ismételgette, mosolyogva, átszellemült arccal, ahogy még sohasem hallotta. Közben azt vette észre, hogy Falábú ökörszemei mandulává változtak, és királykéken világítottak. -Galambok kérem, akik unatkoznak, délelőttönként a háztetők szélein sütkéreznek, délután pedig ide repülnek a szemközti szobrokhoz. Rátelepednek a gyáralapító öregurak fejére, lecsinálják őket, és utána kényelmesen tollászkodnak. Ha füttyentek, máris a kapuhoz vitorláznak. A zsebemben mindig van héjában főtt krumpli. A tenyeremből csipegetnek, lakmároznak.
-         Beszélget velük?
-         Hogyne! - Tudja milyen értelmesek? Nem csak értik a beszédet, de ismerik is az embereket! - Szerintem belelátnak a fejekbe - jegyezte meg kajánul Falábú. Megint koccintottak.
-         Megfigyeltem. - Ha az a satrafa ”Vénházmesterné„ áll a kapuban, akkor csak lassan köröznek. Viszont, ha jön a felső szomszéd, a „Csípőficamoserzsike”, aki rájuk mosolyog, akkor leszállnak, turbékolnak, páváskodnak körülötte. - Tudja milyen szép lába van…?
-         Honnét tudnám?
-         Ez igaz… - Én mindent megfigyelek. Világostól sötétedésig a kapuban ülök. Becsukott szemmel is felismerem a kocsikat. Magának persze elárulhatom, hogy a hangjukról ismerem fel őket. A teherautókat nem szeretem. Félelmetesek és sárosak, piszkosak. A személykocsiknak már az ablakát is látom! Majdnem minden kocsiban egy női fej is virít. Sokat adnék azért, ha egyszer láthatnám a terpeszkedő lábukat is… Falábú úgy nyelte a pálinkát, mintha vizet inna.
-         A galambokon kívül azért csak vannak „igazi” barátai is? Hisz annyi ember jár az utcán…?
-         Igen sokan vannak - bólintott, - de fej nélküliek, és így nem lehetnek a barátaim…
-         ??? - Simon elképedve nézett rá.
-         Maga kivétel. De képzelje el: legfeljebb a derekukig látom őket. Feljebb is láthatnám, de állandóan az ég felé bámulni sem lehet, kitörném a nyakam… A cipőjükkel pedig nem beszélgethetek.
-         Kérne még egy kört? - mondta könyörögve. - Piszkosul szeretem ezt a cseresznyét!
-         Megint ittak. Simonnak kavargott a gyomra, már öklendezett, elzsibbadtak a végtagjai. Falábú szavai már összefolytak, valahonnan messziről mondatfoszlányok lebegték körül, a székek, asztalok egységes masszává olvadtak össze. Simont valamilyen láthatatlan erő megragadta, és felülről látta a megpördült kocsmát.
-         Falábú állt, állt…?! Mellette! - Most már biztosan berúgtam, gondolta, erre inni kell az angyalát! - kurjantotta. Falábú megvárta míg leteszi a poharát, aztán azt mondta tiszta, csaknem józan csengő hangon:
-         Na gyere haverom, hazaviszlek, eleget ittunk már, holnapra is hagyjunk valamit. Aztán egy határozott mozdulattal Simont kiemelte a székéből, karjába kapta, mint egy gyereket, és ölben vitte ki a kocsmából.
-         Az utcán vakított a fény. Emberek siettek el mellettük. Simon látta, hogy néhányan nagy ívben kikerülik őket, furcsállta, hogy sokan fintorognak. - Igazán megmosakodhatna a Falábú, gondolta, és ekkor felordított, mert Falábúra nézve azt látta, hogy úgy néz ki, mint ő: Falábú frissen borotvált volt, fehér ingben, nyakkendőben feszített, fénylett a cipője, mintha új lenne, mert az anyja minden reggel ragyogóra suvickolta, s ahogy továbbmentek, az egyik kirakat tükrében láthatta magát piszkos kék svájcisapkában, borostás arccal és kidülledt ökörszemekkel! Visítozni kezdett, de Falábú betapasztotta a száját, és rámordult, ha nem hallgat el, akkor ledobja a járdára a kukák mellé!
-         A „Vénházmesterné” most is a kapuban szobrozott. Falábú óvatosan letette Simont a kapualjban leterített elnyűtt kabátra. Közönyös járókelők lépkedtek felette. Simon be akarta húzni a lábát, nehogy elgáncsoljon valakit, de nem kellett!! Üvölteni akart Falábúnak, de nyoma veszett, csak a „Vénházmesterné” támasztotta a kaput, rá se bagózott. Simon rá akart gyújtani, de csak krumpli morzsákat talált a zsebében. Eltűnt a ”Vénházmesterné” és Simon ismerős cipőkopogásra lett figyelmes: ”Csipőficamoserzsike” állt fölötte, harisnyában volt, látta a combja tövét, a harisnyatartóját, de levegőt se mert venni, nehogy eltűnjön az izgalmas látomás, a lány pedig szelíden mosolyogva állt fölötte, és hagyta, hogy nézzen, amit csak akar…
-         A galambok az öregurak fején trónoltak, és időnként pöttyentettek egyet-egyet, majd tollászkodni kezdtek.
-         Simon füttyentett, az egyik galamb felröppent, csinált egy lomha kört, majd a mellére ereszkedett. Rövid ideig billegve helyezkedett, majd turbékolni kezdett, és Simon legnagyobb döbbenetére megértette! Olyasfélét motyogott: jó neked, mert te csak alulról látod a világot, igaz csak kis részét, de csak egyszer néznéd meg felülről, akkor meglátnád, hogy mi motoszkál az emberek fejében, és azonnal megértenéd, hogy miért lép oly gyakran működésbe a kloákánk…
-         Simon mohón, kiszáradt torokkal figyelte a lábakat, a nőket, az elsuhanó kocsikat, szeretett volna felugrani, megállítani a forgalmat, felrántani az ajtókat és végigkutatni, végigsimogatni, végigmarkolni a női fejekhez tartozó minden izgató szépséget, felülről lefelé, ahogy a kétlábúak szokták! Néha felemelte a fejét, és akkor végigmérte a járókelőket. Hatalmas, hosszú lábuk volt, és piciny, magasan ülő fejük. Ekkor vette észre a Falábút, aki zsebre dugott kézzel, láthatóan ráérősen emelgette a lábait, és minden nő után megfordult. Mikor Simon elé ért, kirántotta kezét a zsebéből, összeszedte arcvonásait, és mosolyogni próbált, hanyagul, könnyedén, mint amikor váratlan, rég nem látott ismerősre ráköszönünk, de csak torz vigyorra sikeredett, és a tükörképe volt! A Falábú állt fölötte, mégis ő volt, és Simon látta a sajnálkozást titkolni igyekvő, kényszeredetten barátságos, ugyanakkor belül kissé fintorgó, szánakozó, frissen borotvált pofázmányát.
-         Felemelt kézzel üdvözölte, ő pedig morgott valamit az orra alatt, és cigivel kínálta. Simon meg akarta tőle kérdezni, meddig csinálja vele ezt a rossz viccet, és mikor adja vissza a lábait, de akarata ellenére marhaságokat, sületlenségeket bömbölt, és alig látott a pálinkától, és arra gondolt, hogy ez a skatulyából húzott fiatalember este milyen széplábút fog az ágyába csalni, mert biztos volt benne, hogy annyi nője van, amennyit akar, talán még válogathat is. Valójában semmi értelmes nem jött ki a száján. Falábú pedig már intett, és eltűnt a járókelők között.
-         Beesteledett, Simon felhúzta a kesztyűit, végigvonszolta magát az alagsorig a kuckójáig. Az asztal alatti lomokból kihalászta a pálinkásüveget, és alaposan meghúzta, addig tartotta, míg az utolsó csepp végig nem csorgott a nyakán, be az ingébe, addig itta, míg a piszkos, bűzlő rongyai magukba szívták a pálinkát, és várta a megváltó részegítő zsibbadást, mikor nem érzi a kezeit, és azt képzeli, hogy viszket a talpa, de nem vakarja meg, hogy az utolsó pillanatig kiélvezze, hogy újra van lába, és ismét felbukkan a Széplábú, annak ellenére, hogy tudta, a valóságban a ”Csípőficamoserzsike” is megteszi, aki szó nélkül ráfekszik a tábori ágy pokrócára, és angyali mosollyal felajánlja mindenét, utána pedig jönnek a felgyűrt szoknyájú harisnyás lábak, és már várta, istentelenül várta az őrmester felbukkan


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 27
Tegnapi: 31
Heti: 95
Havi: 397
Össz.: 203 422

Látogatottság növelés
Oldal: Varga László - Novellakötet
Nagy Ágnes Hannah - © 2008 - 2024 - szavakkal.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »