VARGA LÁSZLÓ NOVELLÁIRÓL
Adódik a kérdés, hogy mi jellemzi Varga László novelláit? Milyen gondolati töltéssel írja papírra történeteit?Varga Laci legtöbb novelláit elolvastam az első írásait és a legutóbb papírra vetettet is. Ezekről egy rövid vargalászlós tömörségű írást készítettem.Az írásainak hősét a perifériára szorult kisemberek közül választja. Ezekkel az emberekkel olykor szinte a realitás valóságában is álomi események történnek. Úgy tűnik mintha a legrosszabb helyzetben is van valami jó és ezt az életérzést kívánná sugallni. Ezzel reményt fakasztva a reménytelenek szívéből és megmutatva nekik a jövő valószínűsíthető napsütését az elkeseredett belső hangulat vigaszára.Varga Laci igazi novellákat ír. Tömöreket. Kiemel egy-egy lényeges mozzanatot amit megfejel valamilyen formai-eszményi bravúrral. Akár egy tündérmesében úgy alakulnak a hangulati tényezők és álomi kifejletbe merül, hogy aztán a végén ismét a valóság talajára huppanjon.Laci látszólag kíméletlen, szikár, kemény kegyetlen körülmények közepette ismerteti a közvetlen párbeszéd lelki hátarcát. A leírásában meghúzódik a líra is, ám valójában mégis ragaszkodik a cselekmény korhű tárgyi környezetéhez.A hatvanas-hetvenes évek bányásztelepülésén átélt hétköznapok, a felmagasztaló tengerszép vidéke, a rokkant emberek szellemi-lelki fölénye kap szerepet ezekben a novellákban. A párbeszéd kísért történetek közé leíró, szinte vallomásosan filozofikus, jegyzetszerűen bölcs egyszerűségű mondanivalóit helyezi életművében. Az életből szűrt, vagy kitalált mozzanatait úgy formálja meg, olyan belső lélekkel, hogy olykor miniatűrnek nevezhető terjedelemben képes felmutatni mindazt a sokat, amit az olvasók majd érzelemnek katarzisnak fognak megélni, hiszen szerzőjük annak is szánta ezeket.Azt gondolom, hogy létezik az epikának egy szürrealista vonulata, ami örökérvényű mondanivalók sugallatával-közvetítésével érvel az emberi sors jóságának megismételhetetlen szükségszerűsége érdekében. Tudatalatti képzetek fejeződnek ki a szabad képzettársítások segítségével Varga László legtöbb írásában is, mintegy csatlakozva a XX. században kialakult irodalmi irányzathoz egyes esetben félelmetesen hasonlítva Hrabal mozzanataihoz, amelyekben könnyedséggel ábrázol fontos gondokat. Hétköznapi alapesetek, az egyáltalán nem hétköznapi ábrázolás beszűrődéseivel.Hogy mennyivel több a színes művészi próza a szürke zsurnalizmusnál, azt bizonyítja Varga Laci szellemi indulatai által mozgatott számítógépes billentyűzete, noha az indulat a talán nem szándéka. A legvadabb történeteket is szelíd jámborsággal szemlélve meséli el, ravaszul felkeltve mégis azt a belső indulatot az olvasókban, amire csak kiegyensúlyozott világlátás szubsztrátuma képes.A tematizáltságában szokványos kisvárosi, kolóniai környezetből rendkívüli figurákat emel ki, akik megalázottságukban, sanyarúságukban is képesek eszményükben igazi, becsületes emberek maradni, vagy ha mégsem, akkor ennek a lehetősége beszőtt szálként mutatkozik meg az írások végén. Több művét olvasva az tűnik fel mintha filmnovellákkal szembesülnénk. Olvasás közben megjelenik a leirt környezet a szereplők arca, alakja, mozgása, s már-már azt magunk előtt véljük láthatni, amit egyébként nem közvetítenek a betűk, a vége feliratot. S amikor a könyvolvasás képletes mozijából felállunk mintha ballagnák az álmos soroksári vagy pesti utcán az éjszaka csendjében, nem maradnak el tőlünk az olvasás kiváltotta képek-figurák. A tömör jelenségeket továbbgöngyölítjük magunkban, mert lépésről lépésre elkísérnek.Ennyi Varga László szépírói termésének érdeme, ami egyáltalán nem kevés. Sőt, akár a bányatelepek, külvárosok feletti csillagok őrködő fényeként mosdatja arcunkat a szellemi Bábelek poros sűrűjében.
Ladányi András Bp. 2oo7. október
Varga László: ARANYMÁLINKÓ
Kettős álmom volt. Először arra riadtan, hogy valaki rám húzza a lecsúszott paplant, majd betakar szárnyaival és a kerecsensólymokról dúdolgat álomba ringatóan. Később pedig arra lettem figyelmes, hogy diszkréten kopognak a padlásszobám ablakán...!?Először azt hittem csak álmodom, mert egy aranymálinkót pillantottam meg a bukóablakon hetykén billegetve fekete farktollát, , úgy hogy közben füttytengetett is, amit kacskaringós trillával zárt piros csőrével, és úgy tűnt, mintha rám nevetett volna a fekete álarccal takart huncut szemeivel aztán csoda történt, a sárgarigó?!( februárban?!)... bucskázott egyet és izzó aurájú vörös hajú démonná változott! Rám mosolygott és homlokon csókolt. Egyik forró kezével megsimogatta az arcom, én pedig beleszédültem jázminos illatába. Márvány-fehér ovális arcából smaragdzöld szemeivel kábított, majd az ágyam mellé szökkent és magát illegetve forgott előttem, mint egy spiccelő balett-táncosnő, hogy nő volt azt világossá tette kecsessége és domborodó bájai, amelyek átvillantak halványzöld tüll ruháján, amit csaknem szétfeszítettek a két irányban is ágaskodó szeplős, telt körte mellei, és a megkeményedett halvány rózsaszínű mellbimbói beleakadtak a tüll apró réseibe, és szemérmetlenül kacérkodtak, csókra várva.Tánc közben kivillantak a szív alakú, szimmetrikusan gömbölyödő, kőkemény farpofái, az ipszilon alakú vágásokkal a combtőnél a farpofák szoros rései pedig további résekkel hitegettek a márvány tömörségű combok között... mindezek ellenére mégiscsak. A dús, vörösen aranyló hajzuhataga nyűgözött le! A sűrűn göndörödő haja kettéválasztódva, spirálokban omlott a vállaira s ezt érzékelve beleszédültem az elképzelt intim képre, hogy milyen pipacs- lángolás lehet a vénuszdombján, a Bermuda - háromszöge bejáratakörül...!! Tekervényes göndörkéket képzeltem a sűrű ősgyepen, amit őrületes gyönyörűség lenne becserkészni, és rátalálni a rózsaszínű, forrón pihegő sikamlós résre...Az álom azzal folytatódott, hogy a vörös boszorka múzsa csókja után befejeztem a könyvemet, aminek megjelenését tarot kártyán jósolta meg nekem egy „látó" -asszony...A lényeget igazából ebéd után a szokásos szunyókálásom közben értettem meg: álmodtam magamnak egy múzsát, aki aranymálinkó formában röppent be hozzám és a bármikor előhívható vörös boszorkaként és inspirálhat az én spirituális világomban..!! Most már csak az kellene, hogy a három világ Buddhái is kegyelmükbe fogadjanak! Az én ősistenem áldjon meg mindenkit! Aki ezt a szösszenetet elolvasta...
----------------------------------------------------------------------------------------------
ARANKA BÁCSI
Ezen a fürdőhelyen még az üdülők is ismerősként köszöntötték őket. Az idős pár hozzá tartozott a kisváros képéhez, különösen ebben a kilométer hosszú poros utcában, ahol csak a kiskertekben árválkodó fűzfák, nyárfák és csenevész gyümölcsfák alatt volt valami árnyék féle, no meg a dúsan burjánzó, a festett léckerítéseken is átnyomakodó tuja félék tövében, ahol a sárgacsőrű feketerigók fészkeltek és pipiskedve legelésztek a gondosan nyírt és gyakran öntözött zöld gyepen. Az öregek állandóan kerékpárt toltak. Aranka néni női biciklijén színes háló feszült a hátsó keréken, és széles, stabilnak tűnő kovácsoltvasból hegesztett csomagtartója volt, amin fűzfavesszőkből készített dupla fedeles kosár volt, amelynek egyik felét, férje vékony bádoglemezekkel bélelt ki, alájuk pedig vastag filcet ragasztott, és így nagyszerű frigóként szolgálhatott. Jégakkukkal terítették be, és a mini- ABC - ben vásárolt dobozos sörökkel, üdítőkkel pakolták tele. A másik rekeszben pedig az idénynek megfelelő gyümölcsöket, vagy főtt kukoricát tároltak, ezeket árulták a parton napozóknak. Aranka néni nevét örökölték az őslakók, az öregembert pedig elnevezték Aranka bácsinak. Aki hűséges utánfutóként követte feleségét Aranka bácsi vékony csontú, madár arcú bácsika volt, kiugró pofacsontokkal, behorpadt ráncos arccal és kis, csőrös orral, régi divatjamúlt kereklencséjű, drótkeretes szemüvegével, amelynek finom rúgós, hajlítható szára volt. Aranka bácsi nyugdíjas gépkezelő volt, és valaha a kisvárosi vízművénél dolgozott. Igazából szerszámlakatos volt az alapszakmája és gyakran hívták a helyiek, mert értett a vízszereléshez is, valamint a kerti kisgépek javításhoz - az összes fűnyírót ismerte a környéken..
Aranka bácsiék takaros, házikóban éldegéltek a város szélén és zsebkendőnyi kiskertjüket gondozták. Itt, a kertvégében húzódott meg egy fából, deszkákból tákolt sufni, amit az öreg műhelynek használt, és az ezeréves rokkant gyalupadon sikattyúk, ráspolyok vasreszelők, kalapácsok sorakoztak katonás rendben. A vasfűrészt és a falon, egy kampón lógó, lombfűrészt még lakatosinas korában Aranka bácsi készítette, sőt még a félgömb alakú hamutartót is ő kalapálta ki és szegecselte össze, és természetesen a kalapácsokat is ő reszelte síkba és fúrta ki. A műhely fő tartozéka egy szögvasakból összehegesztett magas lábakon álló hatalmas öntöttvas satu volt. Az öreg itt dolgozott a menetmetszőkkel és a menetfúrókkal, valamint a fúrógépével. Mellette pedig hasonló állványon egy nagy malomkőnagyságú köszörűkő ált. Itt ebben a műhelyben töltötte a legtöbb idejét, és itt tárolta öreg Csepel biciklijét is. A derék kerékpár meghazudtolta korát, mert Aranka bácsi naponta leápolta, krómozott alkatrészei tükörként ragyogtak, a dukkózott váz is opálosan fénylett, és a finom műszerészolajjal addig injekciózta a kerékagy csapágyait, és a láncot, amíg csak halkan surrogva nem pörögtek a kerekek a szintén tündöklő küllőkkel, a szelepek ellenőrzése külön fontos menete volt a karbantartásnak. A kőkemény, rugós, préseltbőr ülésre Aranka néni egy kikopott svájcisapkát alakított át huzatnak, amit még vatelinnal is kibélelt, így Aranka bácsi kényelmes fotelban érezte magát a bicikli nyergében.
Aranka bácsi most a part felé tartott, ahol a stégje nyúlt be a víz fölé, és ide láncolta kopott fa ladikját (amit télen szándékozott felújítani), ezzel szokott beevezni a partközeli nádasba, ahol már hetek óta beetetett, főtt kukoricával és kovászba gyúrt kenyérrel és szárított bolhákkal, némi földigilisztával megspékelve, a ragadozók számára pedig lótetűket tartogatott. Türelmesen várt és komótosan sodort magának egy cigarettát, az ezüst dóznijában tárolt kapadohányból. A dózniban őrizte Aranka néni igazolványképét, a dóznit különben tőle kapta az eljegyzésük után a következő vésettel a fedél belsejében:”Ferencznek Arankától” 1925.
Nem volt igazán kapás, végül néhány közepes balínnal beérte…, majd visszacsobogott a stéghez. Aranka néni zsörtölődve fogadta:_”Ennyi ideig húztad, ezekért a nyavalyás balinokért?! Közben pedig rágtad a cigarettákat, igaz?” Az öreg pedig kissé durcásan, szótlanul átöltözött a lefekvéshez. Másnap elég későn morózusan ébredt. Kibotorkált a konyhába, de a küszöböt már nem tudta átlépni! - mert a konyha közepén hanyatt fekve találta. Aranka nénit, szederjes arccal, habos szájjal, széttárt karokkal. Azonnal átszaladt a sarki patikába, ahonnét kihívták a mentőket. Aranka bácsi a mentőben a felesége kezét szorongatta, de hiába, Aranka néni nem volt magánál, ”Biztos szélütés!” - gondolta, a kórházban azonnal az intenzív osztályra vitték, infúziókkal tűzdelték tele a karjait. Aranka bácsi úgy érezte, egy világ omlik össze benne. Úgy kellett kituszkolni a kórteremből. Otthon csak a cigarettákat rágta, a konyhában, ahol Aranka néni soha nem engedte rágyújtani..
Másnap reggel már a kórházba rohant, de előtte beugrott a cukrászdába franciakrémesért, az volt Aranka néni kedvence. A kórházban leszegett fejjel sietett a kórterem felé. A nővérkék lesütött szemekkel előre engedték. A kórterem küszöbén állva maradt, mert az ajtóval szemközti ágy üresen állt, nem volt ott a felesége! Az egyik beteg azt mondta éjjel vitték el… az ügyeletesek. Aranka bácsinak a főorvos magyarázta meg, hogy a felesége rohamot kapott, hiába próbálkoztak az újraélesztésével..!!
Aranka bácsi egész este sírt kíméletlenül rázta a zokogás. Soha nem volt ivós, de most a sublódból előkotorászta azt a rumos üveget, amit Aranka néni az ünnepi sütéskor szokott használni, Jól meghúzta az üveget. Azonnal a fejébe szállt az ital, sok minden átfutott az agyán, majd ködös fejjel berontott a sufniba kiemelte a malomkőnagyságú köszörűkövet, majd egy bőrszíjat húzott át rajta. Csomót kötött rá, és becipelte a csónakjába. Erőteljes csapásokkal messzire beevezett, széllel szemben, majd leállt. A csónak erősen himbálódzott alatta. Az öreg a nyakába akasztotta a szíjat. Meggörnyedt a köszörűkő súlya alatt. Elővette a dózniját, és cigarettát próbált sodorni, de nem ment, mert a csónak hevesen billegett alatta. Az egyre jobban erősödő szél kifújta a vágott dohányt a dóznijából. Aranka néni fényképébe is belekapott, de az öreg rácsapta a fedelet, és ezzel a hirtelen mozdulattal kibillent egyensúlyából, és a csónak szélére esett. Mire észbe kapott volna, már a hínáros vízben találta magát, kétségbeesve kapálódzott, de annál jobban húzta lefelé a köszörű kolonca… és távolodott a csónaktól, amelynek hátsópalánkjára és az orrára is Aranka neve volt pingálva, cirkalmas, öreges betűkkel… Később a rutinból portyázó vízirendőrök csak az üresen himbálódzó ladikra találtak rá. A csónakban megtalálták a dóznit, amelyből kilógott Aranka néni fényképének a sarka.
Aranka bácsit hiába keresték. Nem volt messze tőlük, már a nádas közepére sodródott a víz alatt. Amikor felbukkant a víz alól Aranka bácsi teste, méretes beetetett pontyok siklottak körülötte…
-------------------------------------------------------------------------------------------