EGY „ÉLŐ LEGENDA” - ARTHUR KIRÁLY

 

„Az ember és az Igazság között a legrövidebb út egy kis történet.”

(Anthony de Mello)

Köszöntöm Önöket!

Folytassuk utunkat a kelta mitológiában egy legendás hős oldalán: kövessük nyomon Arthur király életének főbb állomásait.

Hogy Arthur király történelmi alak volt-e vagy sem, nem tudjuk. Talán sikeres hadvezér lehetett 410 körül, abban a zavaros, erőszakos időszakban, amely Britanniára a római légiók visszavonása után köszöntött. Annyi azonban bizonyos, hogy

Arthur (Arthus, Artur, Artus) minden kétséget kizáróan a legismertebb kelta hős. Rendkívül népszerű volt a középkorban, amikor vitézeinek, a Kerek Asztal lovagjainak kalandjai és hőstettei Európa egész nyugati felét lázban tartották.

Évszázadok óta inspirálja és foglalkoztatja az embereket Arthur király legendája.

Mintegy másfél évezred telt el azóta, és ez a monda mindig termékeny témát jelent az írók, költők és a művészek számára. Jó példa erre Chrétien de Troyes, aki a XII. században megírta az első románcot Arthurról, megalapozván ezzel a lovagregények európai hagyományát, vagy itt volt Sir Thomas Malory, aki a XV. Században korábbi krónikások munkái alapján állította össze és írta meg Morte d’Arthur: Arthur királynak és vitézeinek, a Kerek Asztal lovagjainak históriája című regényét, mely díszes ötvözete a lovagregénynek és a Grál keresés történetének.

A különböző szerzők minden korban folyamatosan tovább fejlesztették a történetet, s mindig azt az aspektusát változtatták meg, írták át és hangsúlyozták ki, melyet korukban fontosnak tartottak. Ez a sokrétűség az oka az esetleges következetlenségnek, amivel az ember akkor találkozik, amikor más-más forrásokból olvas e legenda történeteiből.

Az Arthur mondakör a történészek számára pedig összetett és lebilincselő rejtély marad. Bár Arthur király legendájának keletkezése a mai napig heves vitákat vált ki, a legtöbb történelemtudós azonban megegyezik abban, hogy a legendás király az V-X. századik terjedő korai középkor történelmi alakja volt. (a IX. század elejéről származó Historia Britonum: A britek története említi először történelmi alakként Arthurt.)

A britek számára ez az időszak nem volt éppen veszélytelen és nyugodt. Hosszú éveken át küzdöttek az európai betolakodó, fosztogatók hordái ellen. De még ennél is nagyobb fenyegetettséget jelentettek számukra a szászok, akik számosak és vakmerőek voltak.

A britek mintegy negyven esztendőn át viseltek hadat a szívós és kitartó szászok ellen.(Azért azt ne felejtsük el, hogy a kelták saját viszálykodásaikkal voltak elfoglalva, ezért ritkán fogtak össze a kívülről betörő általános ellenség ellen). Egyértelmű sikert csak a Badon hegyénél vívott híres csata hozott. Itt bukkan fel a bajnokok között a történelmi Arthur – de nem királyként, hanem példamutató hadvezérként, aki Britannia uralkodójának az oldalán küzd. A szászok felett aratott diadal hőssé avatta Arthurt és bajtársait, s tulajdonképpen ez ihlette az egész mondakör kialakulását.

Arthurt születésétől fogva földöntúli erők kisérték és vezérelték.

Apja Uther Pendragon* brit király volt, anyja pedig Igraine, Gorlois cornwalli herceg felesége. Önöknek is feltűnt, hogy Igraine nem Uther Pendragon felesége volt?

*A „Pendragon” szó első sárkányt vagy legfőbb vezetőt jelent, ebből következtethetünk arra, hogy a „sárkány” cím eleinte egy törzsfő vagy fővezér rangját jelezte, majd végül királyi címmé vált. Így már nem is csodálkozunk azon, hogy a sárkány volt a Kerek Asztal Lovagjainak címere. (Tudjuk, hogy a sárkány a Föld ősenergiáját szimbolizálja.)

(No persze nem szükséges házastársi közösségben élni ahhoz, hogy gyermeket nemzzünk, bár sok kellemetlenségtől és viszálytól óvjuk meg magunkat, ha családban fogan gyermekünk, és hát ugye az erkölcseink is ezt diktálnák. De a sors olykor furcsán bánik velünk.)

A király úgy ejtette teherbe kedvesét, hogy Merlin, a varázsló segítségével felöltötte a férj alakját és így jutott a hálószobába. A turpisság azért nem tűnt fel az arának, mert eladdig, a kor szokásainak megfelelően, még nem láthatta hites urát. A nászéjszaka alatt Gorlois herceg veszélyt érzett, emiatt elmenekült palotájából, visszatérő útját pedig a halál vágta el (azt már szinte említenem sem kell, hogy Uther ölte meg őt).

A csecsemő Arthurt aztán Merlin kicsempészte Tintagel várából, majd biztonságban és titokban nevelte fel, elrejtve őt az ellenség elől.

Időközben Uther Pendragon megkérte Merlint, hogy tervezzen egy olyan asztalt, melyet százötven lovag ülhet körül, s mely „kerek, mint a világ”.

A bölcs varázsló építtetett egy csodálatos erődöt a király számára, és abban helyezte el a nevezetes Kerek Asztalt. Ennek az asztalnak több rendeltetése is volt: megelőzte a veszekedést, a kerek világot szimbolizálta, s közepén a Grállal felidézte az utolsó vacsorát.* Amikor Uther Pendragon meghalt, a Kerek Asztal lovagjai tanácstalanok voltak, ki kövesse őt a trónon. Merlinhez fordultak tanácsért, aki elárulta, hogy az lesz Uther utódja, aki a londoni székesegyházban lévő nagy, négyszögletes kőből kihúzza a beleszúrt meztelen kardot. Sok lovag próbálkozott, de még csak megmozdítani se tudták a fegyvert.

Sok év telt el így, míg csak el nem jött a későbbi legendák hősének ideje.  Arthur Londonba ment, hogy először vegyen részt lovagi tornán. Merlin egy lovagot jelölt ki kísérőjének, aki szintén ott akart lenni a bajvívók között, és mivel nem volt kardja, Arthurt küldte el, hogy szerezzen egyet. Anélkül, hogy tisztában lett volna a dolog jelentőségével, Arthur a székesegyházban kihúzta a kőből a kardot, és odaadta az álmélkodó lovagnak. Ezzel megvolt tehát Uther Pendragon trónjának új tulajdonosa.

Azon tények ismeretében, hogy Arthurt egy mágus nevelte, sőt már a fogantatásában is „segédkezett”, könnyen elfogadjuk, hogy egész életében erősen rá volt utalva, mi több függött Merlintől. Nézzünk most erre egy-két példát:

Mivel néhány lovag nem vette jó néven, hogy az ifjú lett a király, a bölcs varázsló segítségére volt szüksége ahhoz, hogy legyőzze ellenfeleit és meghozza a békét Britannia földjére.

Egy félelmetes hírű bajnokkal folytatott bajvívása közben, például, ellensége kardja kettészelte Arthur fegyverét, s a fegyvertelen királyt csak az mentette meg a haláltól, hogy

Merlin megbűvölte a lovagot, amitől az nyomban elaludt. A kétségbeesett és több sebből vérző Arthur, amikor a csata után egy tó partján ballagott, elhűlve látta, hogy egy kar nyúlik ki a vízből, amely öklében egy csodálatos kardot tart. Merlin ösztönzésére elfogadta a Tó Asszonya által nyújtott kardot.

*Ez a hatalmas bútordarab kapcsolatban lehetett Arimateai Szent Józseffel, hiszen rajta volt a Grál helye. Míg Arimateai Szent József Palesztinában volt bebörtönözve, a hagyomány szerint a Grál tartotta őt életben. Később magával vitte Britanniába, ahol a csodálatos edény eltűnt az emberek bűnössége miatt.

Ez volt a híres Excalibur, eljövendő harcainak fegyvere.

Az ifjú király a kardot csodálta, de a mágus azt mondta, hogy a hüvelye tízszer annyit ér, mert amíg gazdája oldalára van csatolva, annak egyetlen csepp vére sem hullhat.

Csodálatos fegyvere birtokában Arthur megnyugodott. Számtalan ír saga ír arról, hogy életében csodaállatokra vadászott, boszorkányokat és szörnyeket győzött le, és vakmerő vitézei élén elmondhatatlanul sok kalandot élt át. (Nennius 9. századi szerzetes szerint Arthur olyan történelmi alak volt, aki, miután a római légiók kivonultak Britannia területéről, népét egybegyűjtötte az angolszász hódítók ellen. Nennius tizenkét győzelmet tulajdonít Arthurnak.)

Nagy király lett belőle, aki legyőzte az angolszászokat és segítette a skót királyt az írek ellen viselt háborújában, és eljutott egészen Rómáig, ahonnan akkor indult csak haza, amikor Leodegraunce skót király ismét segítségül hívta. Ekkor látta meg a király lányát Guinevere-t, akibe nyomban bele is szeretett.

Merlin óva intette őt e frigytől, mert tudott arról, hogy Sir Lancelot, a Kerek Asztal lovagjainak legjelesebbike is szeretni fogja a lányt. Később mégis áldását adta a párra, és meg is tartották a menyegzőt.

Leodegraunce a Kerek Asztalt és száz lovagot adott vejének nászajándékba.

Merlin jóslata igaznak bizonyult: a királyné és Lancelot csakhamar egymásba szerettek –erről a románcról a múlt alkalommal már meséltem Önöknek-, és amikor Arthur király előtt kitudódott a dolog, a lovag Bretaigne-ba szökött.

Arthur a nyomába eredt, és megtámadta breton várát. Csakhamar azonban fel kellett hagynia az ostrommal, mert eljutott hozzá annak a híre, hogy unokaöccse, Sir Modred* elfoglalta Camelot várát, majd szemet vetett Guinevere-re, és miután a király halálhírét keltette, megpróbálta rávenni a királynét, hogy menjen hozzá feleségül.

A Britanniába visszatérő Arthur felszólította lovagjait, hogy verjék le a lázadókat.

Arthur és Modred között volt egy olyan egyezség, hogy találkoznak és megbeszélik, van-e lehetőség a békés megoldásra. Azonban egyik sem bízott a másikban, ezért mindketten elrendelték, hogy a találkozó ideje alatt, a háttérben várakozó sereg legyen figyelmes, és tüstént induljon rohamra, ha bárki is kivonná a kardját.

Tárgyalás közben a hangabokorból előmászott egy kígyó, és belemart az egyik lovag lábába, mire az kardot rántott, hogy lesújtson az állatra. A kivont kard láttán felhangzott a csatakiáltás, és mindkét hadsereg rohamra indult.

Szörnyű öldöklés kezdődött. Britannia nemes lovagjai min életüket vesztették, a halottak és a haldoklók között csak a két vezér maradt életben a csatamezőn. Ez a párviadal vetett csúfos véget a lovagság intézményének.

*Modred (Medraud, Medrawt, Mordre, Mordred) a király ármányos unokaöccse. A Bretagnie-ban harcoló Arthur őt nevezte ki helytartójának, de a cselszövő megpróbálta megkaparintani a hatalmat és feleségül venni a királynét.

Arthur király győzött ugyan, de olyan sebeket kapott, hogy érezte, közel a vég. Ezért a tóba vetette híres kardját, az Excaliburt, amelyet elkapott a vízből kinyúló kar –akárcsak annak idején-. Ezután Arthurt egy bárkába fektették, mely lassan eltűnt a szem elől. Három királynő kísérte őt végső nyughelyére, Avalon völgyébe.

„Avalon* völgyébe vágyom, hogy megépüljek gyötrelmes sebeimből.”- ezek voltak a haldokló király utolsó szavai.

Népe, Britannia elnyomás alatt sínylődő kelta lakói úgy gondolták, hogy ha meggyógyul, visszatér, és újra vezetni fogja az országot, és győzelemre segíti őket az angolszász, majd később a normann hódítók ellen. Erről tanúskodik a Glastonburyben lévő síremlékén olvasható felirat is, mely a kelta újjászületés hitében íródott:

„Itt nyugszik Arthur, aki egykoron király volt, és majdan újra király lesz.”

 *Avalon (Avilion) a „túlvilág”, a „boldogok szigete” az Arthur-mondákban, a walesi Annwn megfelelője. Ősi, talán ír eredetű szó, amely a walesi hagyományban „almasziget” jelentéssel bírt.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Minden jót és szépet kívánok. Szeretettel,

                                                                       Nagy Ágnes Hannah

­

 

Oldal: Arthur király legendája - A Kelták mitológiája
Nagy Ágnes Hannah - © 2008 - 2024 - szavakkal.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat