Nagy Ágnes Hannah

A nyelv kész varázslat. Mágikus jelképekkel kommunikálunk: minden betű egy jelkép, minden szó egy szimbólum. Játsszunk velük

 

REPÜL A VARÁZSSZŐNYEG

Amíg az ember kicsi, az Élet, az a nagybetűs oly egyszerű és nagyszerű.

Mi más is lehetne, hiszen minden ott van szinte karnyújtásnyi távolságra, amit csak látni, hallani, tapintani akar, és ha olykor „eltörik a mécses”, a mami karjaiban ringatózva milyen könnyű vigasztalódni, és megtalálni újra az egyensúlyt.

És ha úgy hozza a kedve, hát repül a Varázsszőnyeg!

Vagy egy-két kérdéssel tovább lapoz a Képeskönyvben, és a miértek hátán lovagolva bejárja az addig ismeretlen tájakat.

Milyen jó lenne felnőtt fejjel meglelni a kulcsot, mellyel beindítható a varázsszőnyeg!

Csakhogy mire felnő az ember gyereke, oly sok megpróbáltatás árán, elveszti a kulcsot; elfelejti értelmezni a szimbólumokat, viszont mindenre ezer meg ezer racionális magyarázatot keres. Kapaszkodókat, melyek nem engedik elrugaszkodni a földtől. S mivel tanult, intelligens emberkéről van szó, talál is tucatszám. Máris kész a magyarázat arra, hogy éppen most miért is nem értheti ezt vagy azt a „gyerekes”… Így aztán sokszor bolyong a sorok között, de nem veszi észre, mi van a sorok mögött. Néha még a fülét is becsukja, a szemét is eltakarja, ne halljon, ne lásson meg szavakat, melyek az Igazság, néha oly fájdalmas üzenetét hordozzák.

Tehát az élet gyötrelmes küzdelem a sírig? Nem kell, hogy az legyen.

Csak

Őrizzük meg lelkünkben a gyermeket,

Hogy mindennek felhőtlenül tudjunk örülni,

Hogy képesek legyünk őszintén csodálkozni,

Hogy feltétel nélkül tudjunk szeretni,

Hogy mindig nyitottak legyünk az újra,

Hogy felismerjük a változtatás szükségességét,

Hogy mindig szemfülesek legyünk, és ragadjuk meg a kínálkozó lehetőséget,

Hogy legyen merszünk megtenni az első lépést,

Fehér hajjal is-

És akkor REPÜL A VARÁZSSZŐNYEG!

Szeretettel, Nagy Ágnes Hannah

*  *  *

Idecitált gondolatok - szavakkal másoktól:

 

TÜNDÉRMESE – A Becsület virága

 

"Kr. e. 250 körül az ókori Kínában a Thing-Zda régió hercege arra készült, hogy császárrá koronázzák, előtte azonban a törvény szerint meg kellett házasodnia.

Mivel a jövendőbeli császárné kiválasztásáról volt szó, olyan lányt kellett találnia, akiben vakon megbízhat. Egy bölcs tanácsára a környék összes hajadonját magához hívatta, hogy megtalálja a legméltóbbat.

Egy idős asszony, aki már régóta szolgált a palotában, meghallotta, mire készülnek az urak, és igen-igen elszomorodott: az ő lánya ugyanis titkon szerelmes volt a hercegbe.

Mekkora volt hát a meglepetése, amikor hazaérve megtudta, hogy a lány is a herceg elé akar járulni!

Az asszony igen elbúsult.

- Leányom, mit keresnél te ott? Csak az udvar legszebbjei és leggazdagabbjai lesznek ott. Verd ki ezt a szamárságot a fejedből! Tudom, mennyire szenvedsz most, de ha eddig szenvedtél is, ez már őrültség lenne!

A lány így felelt:

- Drága jó anyám, nem szenvedek én, és még kevésbé őrültem meg. Tudom jól, hogy nem engem fog választani a herceg, de legalább pár pillanatra a közelében lehetek, és ez már boldoggá tesz, akkor is, ha nem az a sorsom, hogy a felesége legyek.

Este, amikor a lány a palotához ért, valóban ott várakozott már az összes szépség, a legszebb ruhájában, a legszebb ékszerekkel felcicomázva, készen arra, hogy minden eszközzel harcoljon a felkínált lehetőségért.

Udvarnépe koszorújában megjelent a herceg, és kihirdette a próbát:

- Mindenki kap egy magot. Az lesz Kína császárnéja, aki hat hónap múlva a legszebb virágot hozza el nekem.

A lány egy cserépbe ültette a magot, és bár nem értett a kertészkedés művészetéhez, nagy türelemmel és gyengédséggel gondozta a földjét – ugyanis hitt benne, hogy ha a virágok szépsége a szerelméből születik, nincs oka az aggodalomra.

Eltelt három hónap, de nem történt semmi. A lány mindent megpróbált, földművesektől és parasztoktól kért tanácsot – akik a legkülönbözőbb módszerekre tanították -, de nem járt sikerre. Mindennap egyre távolabb érezte magát az álmától, bár a szerelme éppolyan erős volt, mint azelőtt.

Végül eltelt a hat hónap, és semmi sem bújt ki a földből. Bár tudta, hogy nincs mit megmutatnia, de erőfeszítéséhez és odaadásához nem férhetett kétség, így hát közölte az anyjával, hogy a kihirdetett időpontban visszatér a palotába. Titkon tudta, hogy ez lesz az utolsó találkozása szíve választottjával, és ezt a világért sem akarta elszalasztani.

Eljött hát a második találkozás napja. A lány az üres cseréppel a kezében álldogálva látta, hogy a többi jelentkező bizony sikerrel járt: egyik virág szebb volt, mint a másik, s a legkülönbözőbb színekben pompáztak.

Végre eljött a várva várt pillanat: belépett a herceg, és alaposan megnézte a jelentkezőket. Miután mindenkit szemügyre vett, végül kihirdette az eredményt – és rámutatott a szolgáló lányára.

Mindenki felháborodott, és dühösen azt kiabálták, hogy éppen azt választotta, akinek semmilyen növény nem nőtt ki a magjából.

Ekkor a herceg higgadtan megindokolta döntését:

- Ő volt az egyetlen közületek, aki azt a virágot gondozta, amelyik méltóvá tette őt a császárnéi szerepre: a becsület virágát. Ugyanis mindenkinek terméketlen magot adtam, amiből nem hajthatott ki semmi."

 

(Maria Emilia Voss, santiagói zarándok)

„A szexben a gyönyör együtt jár a félelemmel. Aki a szexszel foglalkozik, az tudja, hogy olyan dologgal áll szemben, ami csak akkor történik meg teljes intenzitásában, ha a résztvevők elvesztik a fejüket. Amikor lefekszünk valakivel, megengedjük neki, hogy ne csak a testünkkel egyesüljön. Ilyenkor az élet tiszta erői kommunikálnak egymással, tőlünk függetlenül – és akkor nem tudjuk elrejteni, hogy kik vagyunk. Nem számít, hogy milyen képünk van önmagunkról. Nem számítanak az álarcok, a kész válaszok, a tetszetős mentségek. A szexben nehéz becsapni a másikat – mert abban mindenki olyannak mutatkozik, amilyen valójában.” (Paulo Coelho: Brida)

 

"Olyan fiatal vagy, mint reményeid, 

olyan öreg, mint a kétségeid.

Olyan fiatal, mint önbizalmad,
olyan öreg, mint félelmeid.

Olyan fiatal, mint a hited,
olyan öreg, mint a csüggedésed." (Albert Schweitzer)

  

Ha ott van a szíved, mindig találsz megoldást, ha nincs ott a szíved, mindig találsz kifogást."     (Bhakti Abhay Narayan)

 

„Az egyéniségedet a léttől kapod, a személyiséget pedig a társadalom akasztja a nyakadba.

Így történhet meg, hogy oroszlánnak születsz, csakhogy a társadalmi beidegződések teljesen átprogramozzák az elmédet, és végül birka lesz belőled.” (Osho)

 

„Belsődben maradj hű eszméidhez, Kifelé pedig légy jóságos és megértő.

Így elnyered környezeted bizalmát, és olyan leszel, mint egy

tó, amely egy forró nyári napon minden embert felfrissít és megörvendeztet.”

(Antoine de Saint Exupery)

 

„Mindig megvannak a szükséges eszközeink, hogy szembeszállhassunk az élet viharaival, de legtöbbször olyan mélyen be vannak ásva a szívünkbe, hogy sokáig tart megtalálnunk őket. És mire megvannak, az ellenség már legyőzött minket.”

(Aras Hedzsazi)

 

 

 

„Ha boldogtalanok vagyunk, a barátainkra is boldogtalanságot hozunk.”

(Mohamed)

 

 

 

„Az ember végső próbája nem az lesz, hogy „hogyan életem?”, hanem ez:

„Hogyan szerettem?”

A hit végső próbája nem a hitünk, hanem a szeretetünk. Nem számít, mit csináltunk, miben hittünk, mit értünk el.

Senki nem fogja ezeket számon kérni. Amit számon kérnek tőlünk, az az, hogy miként szerettük a felebarátainkat.

Az elkövetett hibáinkat nem hánytorgatják fel nekünk. Nem az elkövetett rossz alapján ítélnek meg minket, hanem a nem elkövetett jó alapján. Hiszen ha bezárjuk a szeretetet, az Isten szelleme ellen való, az azt bizonyítja, hogy nem ismertük meg Őt, hogy Ő hiába szeretett minket.”

(Henry Drummond)

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 23
Heti: 83
Havi: 708
Össz.: 198 832

Látogatottság növelés
Oldal: Varázsszőnyeg
Nagy Ágnes Hannah - © 2008 - 2024 - szavakkal.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »