TÉL - ez az az évszak, amikor az égiek könnyebben tudnak kapcsolatba kerülni velünk, emberekkel. 

 

„Tenni a tétlenségben.” – olvashatjuk a I Ching-ben. És valóban ez az az időszak, ami a legalkalmasabb arra, hogy elmélyüljünk a lelki gyakorlatokban, hogy a szellem dolgaival foglalkozzunk. Ez közel sem olyan látványos a fizikai síkon, mint mondjuk egy mezei munka, a vetés, de lehet sokkal hatékonyabb is. Lehet, hogy nem haladunk, úgy tűnik, toporgunk, de figyeljük csak meg, mennyi mindenre találunk megoldást ott benn, a csendben.

 

 Tél. Ez az évszak tele van ellentmondással: hosszú, sötét, hideg éjszakák, rövid nappalok, fehér hótakaró, vakító napsütés…, egyszóval megvan benne minden, csak sarkítva. És hát ugye a Fény hiánycikk ezekben a hónapokban. A Fény, amitől nyáron melegünk, és amiből néha már elegünk is van, most nagyon hiányzik. Van helyette depresszió, betegségek, feszültség, szorongás.

 

 Aki túl sokat betegeskedik télen, gondolkozzon el azon, vajon odabent minden rendben van-e; aki pedig eltöri valamijét, gondoljon arra, hogy a rohanással nem jutunk sokra, az egy helyben haladás messzebbre visz.

 

Vajon miért nem teszünk ellene semmit? Talán igaza van ebben is Anthony de Mello-nak: „Könnyebb szidni a sötétséget, mint lámpást gyújtani.” 

 

Pedig van egy viszonylag egyszerű módszer a fényhiány kezelésére: a Belső Lámpás meggyújtása. És ne feledjük, hogy ez a lámpás nem csak egy idényre szól!

 

Hogy működik ez a Belső Lámpás? Olaja a Szeretet, szikrája a Tanulás és tartója a Nyitottság.

 

 Ha van egy ilyen Lámpásunk, nem úgy fogjuk fel a telet, mint valami szükséges rosszat, hanem úgy, mint egy olyan időszakot, amely igazán alkalmas arra, hogy a belső munkálatokkal, a belső töltekezéssel foglalkozzunk, az időt várakozással töltsük és élvezzük a mulatságokat, melyeknek ebben az évszakban se szeri, se száma.

 

Ezek az ünnepek pedig országtól, népcsoporttól függetlenül vallási tárgyúak. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen említettük már, hogy ez az évszak a legalkalmasabb arra, hogy az égiek „szót értsenek” az emberekkel. (A Tél angyala egyébként Gabriel –egy finom rézcsengettyűvel könnyedén magunkhoz hívhatjuk őt-, aki a kapcsolatteremtés szakembere. Ő szólaltatja meg azokat az égi hangokat, amelyek világosságot hoznak a sötétségbe, ihletet és intuíciót hordoznak.)

 

 

 

Vegyük most sorra az ünnepeket, mulatságokat:

 

Téli napforduló – ünnepek szerte a világban (a teljesség igénye nélkül)

 

A Téli Napforduló körüli rituálékkal a pogány népek a Nap Újjászületését ünnepelték. Mivel ez a nap december 25-e volt, a IV. században Gyula pápa elrendelte, hogy ezen a napon legyen a keresztény Karácsony ünnepe.

 

 

 

Brit szigeteken rendezett ünnepség alatt ale-t (angol világos sör) vagy almabort fogyasztottak. Fakupából itták a sört, de előtte himnuszt énekeltek a fához, és jó egészséget, termékenységet és hosszú életet kívántak neki, majd lövöldözéssel nagy zajt csaptak, hogy ezzel elriasszák a gonosz szellemeket. A tószt után a maradék sört a földre loccsantották a fa törzse köré, és közben süteményeket és kenyeret aggattak az ágaira.

 

 

 

Itália La Befana, a kedves boszorkány, seprűnyélen utazik, a kéményen át berepül a házba, és ajándékot visz az itáliai gyerekek harisnyájába. A legenda szerint, La Befana söprögetett otthonában, amikor betért hozzá a Három Bölcs, és hívták őt, nézze meg a Kisjézust. De a boszorkány azt felelte, hogy ne ér re. Később azonban meggondolta magát, de akkor már késő volt. Ezért azóta is minden Karácsonykor elindul, hogy megkeresse a Szent Gyermeket, és minden házban ajándékot hagy „neki”.

 

 

 

Kelták a druida hagyomány szerint az év legrövidebb napján szertartásokat tartottak a kijelölt szent helyeken: a Napistent köszöntötték és a tavasz közeledtét jelző egyre hosszabbodó napoknak örvendeztek. A szabadban nagy örömtüzet gyújtottak, azt körbetáncolták, énekeltek. A Nap ébredését segítették, illetve a tavaszt sürgették.

 

 

 

Mezopotámia Marduk világra jöttét segítették ünnepi rítusokkal, és támogatták harcában a káosz, a sötétség erői ellen.

 

 

 

Róma  Mithrász ,a legyőzhetetlen Nap újjászületését ünnepelték, december 25-én. Azon a napon a győzedelmes Isten fa alakjában újra megjelent a földön.

 

 

 

Germán népek szerint Yule sötét éjszakái az elmélyülés, az ősök imádásának időszaka. Szerintük megvilágosodásunk gyökereit az ősökre való emlékezésben találhatjuk meg, mivel őseinken keresztül kapcsolódhatunk a múlthoz. Az újesztendő áldását csakis őseink nevének és szellemének kijáró tisztelet megadása után várhatjuk el.

 

 

 

Tibet a Meghaló Év ünnepe tiszteletére öt napig tartó fesztivált rendeznek, melynek során a májusfához hasonló mágikus fát állítanak föl, amit drótból hajlított csillagokkal, keresztekkel és pentagrammákkal ékesítenek fel. Ijesztő maszkokba öltözött táncosok riasztják el az újév ártó szellemeit. Egész nap ünnepelnek és imádkoznak, végül a városi nép lerombolja a fát.

 

Ilyenkor rendezik meg a Vajszobrász-fesztivált is. A buddhista szerzetesek szobraikat yak-vajból készítik, mintegy 10 m magasra, és speciális vajlámpásokkal világítják meg. Ezek a szobrok különböző jeleneteket, meséket ábrázolnak.

 

 

 

Zsidók mint minden zsidó ünnep, ez is egy történelmi eseményhez kötődik. Antiokus szír uralkodó lerombolta a szentélyt, összetörte az olajmécseseket, de Macabbi és fiai győzelmével vissza tudták foglalni a zsidók a templomot, és ott egyetlen lámpást találtak, amely még ép volt, de ebben csak egy napra elegendő olaj volt, de a legenda szerint ez a lámpás mégis 8 napig égett. Ezért ünneplik a zsidók ekkor a Hanukkát, mely egyben a fény ünnepe, a régi napfordulós ünnep adoptálása révén.

 

 

 

Izlandon úgy tartják, hogy a Yule-macska megeszi a lusta embereket.

 

 

 

Téli népszokások

 

A téli népszokások között sok asszonyi ünnep volt. Ezeken az ünnepeken tilos volt az asszonyoknak fonni, így Borbála, Luca napján, Karácsony két napján és az egyházi és nép ünnepeken, jeles napokon. Aki ezt például Luca napján megszegte, annak Luca büntetésből kóccá változtatta a fonalát, bevarrta a tojója fenekét, szóval keményen büntetett.

 

 

 

András napkor a lányok böjtöltek, csak három szem búzát ettek, és csak három korty vizet ittak, s ha valóban így tettek, megálmodták, hogy ki lesz a férjük.

 

 

 

Luca napján kell elkezdeni készíteni a Luca székét, melynek segítségével Karácsony böjtjén felismerhetőek a boszorkányok. Úgy kell haladni a munkával, hogy az éppen pont Karácsony estéjére készüljön el. Akkor aztán az éjféli misén ráállva, megpillanthatjuk a boszorkányokat. Hazafelé menet, legjobb, ha mákot szórunk az útra, nehogy a boszorkányok bosszúja utolérjen bennünket.

 

 

 

Karácsonyhoz kapcsolódik a Betlehemezés (dec. 24.), melyen a jó-rossz, szegény-gazdag ellentét igen egyszerű, szemléletes formában mutatkozott meg; és a Paradicsom-játék, amely Ádám-Évanapján a bűnbeesés történetét adta elő.

 

A Regölés (dec. 26.), ez egy télközépi, karácsonyi, újévi köszöntés, melynek során a gyermeke, a legények vagy felnőtt férfiak házról-házra mentek bőséget, boldogságot kívánni a következő évre.

 

A Hejgetés (dec. 31.) célja az újesztendőben a gabona, a kenyér mágikus úton való biztosítása. A hejgetés a búza élettörténetét mondja el a mag elvetéséről a kenyér elkészültéig.

 

Aprószentek napja vesszőből font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy egészségesek és szépek legyenek. Ezt követ a legényavatás (Győr-Sopron megye), melyen csak férfiak vehetnek részt. Az avatás egy hosszú beszédből, borral leöntésből és kiadós ivászatból áll, mely után elviszik az újdonsült legényeket látogatóba egy-egy lányos házhoz.

 

 

 

Szilveszter (dec. 31.) a vidám éjszakázás és mulatás a rómaiak december 27-i Saturnalia ünnepéből alakult ki, ami Saturnus isten mitikus uralkodásának emlékére tartott rendezvény volt.

 

 

 

Újév napja (jan. 1.) az évkezdés a napév szerinti időszámítással honosodott meg Európában, s a római birodalomból sugárzott szét. A hozzá kötődő szokások főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban végzett munkák, cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését, ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeztek csupa kellemes dolgot cselekedni.

 

Szokás volt ilyenkor még a kezdetvarázslás és kezdetjóslás. Ezek azt állították, hogy amit először teszünk, azt folytatjuk egész évben, ezért nem volt szabad semmit kidobni vagy eladni és bontómunkát végezni, mosni, vasalni, stb.

 

Ez egyébként gonoszjáró napnak számított, csak úgy, mint minden negyedévkezdő nap. Ezért ilyenkor zajt csaptak, énekeltek és végigjárták az ismerősöket, hogy evés-ívás közben elmondhassák jókívánságaikat.

 

 

 

Vízkereszt (jan. 6.) a karácsonyi ünnepek lezárása, a farsang kezdete. Érdekes, hogy a VI. századig ezen a napon ünnepelték Jézus születésnapját és az újévet, de az egyház Krisztus születésének időpontját december 25-ére, a Legyőzhetetlen Nap ünnepére, a pogány Mithras napisten születésnapjára tette át.

 

(Vízkereszt latinul /Epiphania Domini/ az Úr megjelenése, magyarul Szentkereszt és angolul /Twelfthday/ pedig tizenkettedik nap a jelentése, mivel a karácsonyi tizenketted zárónapja.)

 

A mai egyház a napkeleti bölcsek látogatását, Jézus megkeresztelkedését és az első csodáját (a víz borrá változtatása a kánaáni menyegzőn) ünneplik. A katolikus egyház tömjént és vizet szentelt, keresztelt (vízkereszt), ez a szenteltvíz, melyből a hívek haza is vittek. Ezt használták fel a gonosz szellemek ellen: kortyoltak belőle, öntöttek a kutakba, meghintették vele az ólakat és az egyik legfontosabb volt a ház falának a meghintése, hiszen ezt volt a tulajdonképpeni házszentelés, ami még a három királyokhoz is kapcsolódott. Az ajtókra írták a neveik kezdőbetűit G + M + B, az esedékes évszámmal együtt és csillagénekeket énekeltek.

 

 

 

Kívánom, hogy teljenek jól az ünnepek, és a köztük lévő téli napokat, hosszú estéket töltsük meg szeretettel. Ne felejtsük el megköszönni, amit kaptunk és azt sem, amit adhattunk. És higgyünk a földi boldogságban, a barátságban, a szeretetben és az anyai gondviselésben, amely minden lépésünket számolja és megjutalmazza minden könnyeinket!

 

 

 

Esténként párologtassunk illóolajakat, igyunk finom teákat és hallgassunk lelket üdítő, szívet ringató zenét.

 

 

 

Ehhez néhány illatos ötlet:

 

Depresszió ellen: bergamott-, levendula –és limett olaj keveréke;

 

Stressz esetén: levendula-, rózsafa –és pálmarózsa olaj keveréke;

 

Bánatra: szantálfa-, perubalzsam –és tubarózsa keveréke;

 

Magány könnyebb elviselésére: szantálfa-, ylang-ylang –és jázmin olaj keveréke;

 

Idegesség esetén: muskotályzsálya-, levendula –és rózsafaolaj keveréke;

 

Borúlátáskor: narancs-, bergamott –és limett olaj keveréke;

 

Fürdő frissítéséhez, lazításhoz: a forró tejet keverjük össze a mézzel és öntsük a fürdővízbe, aztán csepegtessük bele a levendula olajat.

 

 

 

 

 

 * * * * *

 

Advent

 

 

 

 

 

A latin eredetű szó - adventus - megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére való várakozás a felkészülés, a reménykedés időszaka. Az András napjához legközelebb eső vasárnap és a december 25-e közötti négy hetes "szent idő" a karácsonyra való lelki felkészülés ideje.

 

 

 

 

 

 

Első nyomait a néprajzkutatók északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetvilágában találták meg. Fűzfavesszőből koszorút fontak és örökzöldet csavartak köré. Ez a szokás később Európa más vidékein is meghonosodott. A valódi adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy hamburgi lelkész otthonába hatalmas fenyőkoszorút erősített a mennyezetre, melyen 24 gyertya volt, minden adventi napra egy-egy. Később az egyszerűség kedvéért csak négy gyertyát helyeztek el a koszorún. Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg. A gyertyákat vörös és aranyszalagokkal, az élet és fény jelképével díszítették.

 

 

 

* * * * *

 

 

 

SZENT MIKLÓS (Patara, 3. század – Myra (Mira, Müra), 343. december 6.) myrai püspök, a tengerészek, kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, gyermekek és diákok védőszentje Oroszországban, Görögországban és Szerbiában, a pálinkafőzők és Kecskemét város védőszentje Magyarországon. Életéről több legenda ismert, ezekből alakult ki a Mikulás személye is.

 

Szent Miklós legendájának egyik változata szerint, amikor a megajándékozott legkisebb lány éppen akkor tette a harisnyáját a kéménybe száradni, amikor Miklós püspök abba beleejtette és az ajándéka pont a harisnyájába esett. A névtelen jótevőről elterjedt a szóbeszéd, hogy a mindig hóborította Taurus hegységből, maga a "Tél-Apó" volt az ajándékhozó. Azonban mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő nem más, mint maga Miklós a város keresztény püspöke. A legkisebb lánynak bedobott aranyak között ugyanis volt egy olyan érme, amit egy helybéli aranykereskedő előzőleg Miklós püspöknek adományozott.

 

A magyar Mikulás elnevezés a Miklós név cseh fordításából eredeztethető. A december 6-i ajándékozás szokása csak a 19. század közepén érkezett Magyarországra. Bár számos helyen olvasható az az állítás, hogy korunk – így a Magyarországon is ismert – klasszikus Mikulásának külsejét (kövérkés, piros ruhás, jókedvű idős apóka) a Coca-Cola nevű üdítőitalokat gyártó cég találta ki 1931-ben, ez korántsem igaz, bár tény, hogy az említett cégnek is lehetett szerepe abban, hogy Mikulás alakját az említett figurával azonosítjuk manapság. Régi gyermekkönyvek oldalain (az 1920-as évekből) ugyanis már ennél korábban is találhatunk nagyon hasonló rajzokat, grafikákat a Mikulásról.

 

 

Szent Miklós szobra Brüsszelben

 

 

 

A történelmi Miklós életéről kevés dokumentált adat áll rendelkezésre. Az életéről szóló források egyrészt a krétai Andrástól származnak (700 körül), másrészt egy János nevű konstantinápolyi szerzetestől.

 

Miklós valószínűleg 270 és 286 között született Patara kisvárosban, Kis-Ázsiában. 19 éves volt, amikor nagybátyja (szintén Miklós myrai püspök) pappá szentelte. Utóbb a Sion kolostor apátja lett Myra közelében. (A Lycia római provinciában fekvő Myra ma Demre néven egy kis település kb. 100 km-re délnyugatra Antalyától Törökországban. A 4. században püspöki székhely volt.)

 

A szüleitől örökölt vagyont szétosztotta a szegények között. Egyesek szerint a gyógyszertárosok és a hajósok védelmezője volt. Segítette a szegény gyermekeket és ezért szentnek tartották őt.

 

A fent említett források szerint Miklós részt vett az első nikaiai zsinaton és megpofozta ellenlábasát, Ariust. Ezért először elítélték, de a zsinat végén rehabilitálták. Miklós azonban nem szerepel a nikeai aláírók listáján, viszont az is igaz, hogy ez csak töredékesen maradt fenn.

 

 

 

LEGENDÁK SZENT MIKLÓSRÓL

 

A három szűz kiházasítása

 

Egy szegény embernek három lánya volt, akiket megfelelő hozomány hiányában nem tudott férjhez adni. Így az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak és prostitúcióra kényszerülnek. Miklós elhatározta, hogy segít rajtuk, de szemérmességből vagy szerénységből ezt titokban tette. Az éj leple alatt egy-egy arannyal telt erszényt tett a szegény ember ablakába. Az elkövetkező években így tett a másik két lánnyal is, a harmadik évben azonban az apa megleste az adakozót, hogy megköszönje neki az ajándékot, de Miklós azt mondta, hogy egyedül Istennek tartoznak köszönettel.

 

 

Fra Angelico: A három szűz férjhezadása

 

 

 

A tengeri vihar lecsendesítése

 

270-ben Szent Miklós Jeruzsálembe ment zarándokútra. Vihar kerekedett és a mellettük haladó hajónak elszabadult az orrvitorlája. A háromfős legénységből, akik vissza akarták tenni, már kettőt a vihar a vízbe sodort, akik ilyen esetben általában odavesznek. Látva ezt Miklós a vízbe vetette magát, és magához ragadta a két fuldoklót, kimentette, majd az árbochoz kötötte őket a köpenye övével. Ezt követően pedig helyére tette az orrvitorla árbocrúdját, ezzel megfeszítve a vitorlát, így a hajó egyenesbe jött. Miklós letérdelt és Istennek egy hálaimát mondott, majd a tengerbe vetette magát, hogy visszatérjen a hajójára. Amikor a hajósok a myrai templomban hálaimát mondtak megmenekülésükért, megismerték Miklóst és megköszönték neki a segítséget, s visszaadták neki a köpenye övét, amit szent ereklyeként hordtak magukkal a megmenekülésük óta. A viharba keveredett hajósok vészhelyzetben Szent Miklóshoz fohászkodtak.

 

 

Lorenzo Monaco: A tengeri vihar lecsendesítése

 

 

 

A gabona sokasítása

 

Nagy éhínség idején a püspök megtudta, hogy a kikötőben horgonyoz egy hajó, amely a bizánci császárnak visz gabonát. Megkérte tehát a hajósokat, hogy rakják ki a gabona egy részét a szükség enyhítésére. A hajósok először nem akarták teljesíteni a kérést, mivel a rakományt a császárnak kellett szállítaniuk. Amikor Miklós megígérte nekik, hogy nem lesz bántódásuk, akkor átadták a gabona egy részét. Megérkezve Bizáncba, csodálkozva látták, hogy a gabona mennyisége nem csökkent.

 

Diana olaja

 

A pogányok imádtak egy fát, amit Diana istennőnek (keresztény értelmezésben gonosz démon) szenteltek. Miklós elrendelte a fa kivágását. Bosszúból Diana ördögi olajat főzött a fából, ami azzal a tulajdonsággal bírt, hogy vízen és kövön is meggyullad. Az ördög Miklós házához induló zarándokoknak adta a hordót, hogy hitük jeleként kenjék be vele Miklós házát. Miklós azonban megjelent a tengeren, és vízbe dobatta a hordót, ami a tengeren meggyulladt és sokáig égett. A vihar lecsendesítésével egybevonva gyakran ábrázolták középkori szárnyas oltárokon (pl. a jánosréti egykori főoltáron).

 

Három halálraítélt megmentése

 

Egy meghódított nép föllázadt a római uralom ellen. A császár három főemberét, Nepotianust, Ursust és Apiliót küldte ellenük. A rómaiakat a tenger partra kényszerítette Myra kikötőjében. Ekkor Miklós püspök meghívta őket vendégségbe, mert el akarta érni, hogy a katonákat tartsák vissza a rablástól. Amíg Miklós a vendégekkel időzött, a helytartó, akit megvesztegettek, három ártatlan katonát akart lefejeztetni. Mikor a püspök ennek hírét vette odasietett a vesztőhelyre, ahol már ott térdepeltek az elítélt katonák és a hóhér fölemelte kardját. Miklós bátran a hóhérra vetette magát, kardját kicsavarta a kezéből, és messzire elhajította, az ártatlanokat pedig kiszabadította. A helytartót megdorgálta, s miután az megbánta bűnét, megbocsátott neki.

 

Az elrabolt gyermek hazahozatala

 

Egy ember elindult Miklóshoz, hogy áldását kérje, hogy végre gyermeke szülessen. Amikor odaért, a püspök már halott volt, így a holttestet takaró vászonból ereklyeként magával vitt egy darabot. A következő év december 6-án a házaspárnak fia született. A gyermeket a hetedik születésnapján arab rablók vitték magukkal. Egy év múlva, ismét pont december 6-án, amikor a házaspár a Miklós-templomban imádkozott a gyermekük megszabadulásáért, egy forgószél kerekedett, amely felkapta a fiút és éppen a templom előtt tette le.

 

 

 

* *  * *  *

 

 

 

A Karácsony története, karácsonyi szokások

 

A
XVIII. században karácsony ünnepének még nem volt akkora jelentősége, mint húsvétnak. A karácsony a millenniumi időkben kezdet szokássá válni. Ma a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus a Megváltó születésének napja: a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.
2006.12.24 08:50

 

 

 

Máig tisztázatlan, miért került a karácsony december 25-ére, de valószínű, hogy a régi keresztények így akarták háttérbe szorítani a "legyőzhetetlen nap születésé"-nek pogány római ünnepét. Ez az alkalom a téli napforduló utánra esett, amikor a nappalok ismét hosszabbak lettek.

 

Egy római almanach szerint már Kr. u. 336-ban megünnepelték Rómában a karácsonyt. A Római Birodalom keleti részén azonban január 6-án emlékeztek meg arról, hogy Isten megjelent Jézus születésekor és megkeresztelésekor, Jeruzsálemben pedig csak a születést ünnepelték. A IV. század során a legtöbb keleti egyház átvette Jézus születésének ünnepéül a december 25-i dátumot.

 

Az ellenállás Jeruzsálemben tartott a legtovább, de végül ott is elfogadták az új időpontot. Az örmény egyház azonban a mai napig ragaszkodik a január 6-i karácsonyhoz. Miután keleten is december 25-én rögzült a karácsony, Jézus keresztelésére, mint epifániára (Isten megjelenése) január 6-án emlékeztek. Nyugaton viszont ezen a napon ünnepelték a háromkirályokat, akik felkeresték a gyermek Jézust.

 

A karácsonnyal összekapcsolódó hagyományok így többféle forrásból erednek. A római világban a Saturnalia (dec. 17.) a vidámság és az ajándékozás napja volt. December 25-ét az iráni isten, Mithra születésnapjának is tartották, akit az Igazságosság Napjának neveztek.

 

A római újévkor (jan. 1.) a házakat zöld növényekkel és lámpákkal díszítették, a gyerekeknek és a szegényeknek pedig ajándékot adtak. Ezekhez a szokásokhoz járultak a germánok és kelták téli napfordulóhoz kapcsolódó rítusai, amikor a teuton törzsek behatoltak Galliába, Britanniába és Közép-Európába.

 

A magyar karácsony szó szláv eredetű, s szintén a téli napfordulóra utal. Kevesen tudják, honnan ered az ünnep elnevezése. Legvalószínűbb, hogy a korciti - fordul, lép szó származéka, és a téli napforduló örömére, az azt megelőző várakozásra utal. Ilyenkor ettek, mulattak, meggyújtották az ünnepi fahasábot, elfogyasztották az ünnepi süteményt, fenyőfát állítottak, zöld növényekkel díszítették a házakat, jókívánságokat és ajándékokat váltottak. A tűz és a fény a meleg és a hosszú élet jelképei, ezért mindig fontos szerepük volt a téli ünnepeken, akár pogány, akár keresztény felfogásban.

 

A középkor óta társítják a karácsonnyal az örökzöld növényeket, mint a túlélés szimbólumait. Évszázadokkal ezelőtt karácsony napján életfát, termőágat vittek a szobákba, ami az évről évre megújuló természet mágikus jelképe. Állítása általános volt hazánkban, de múlt században feltűnő karácsonyfa teljesen kiszorította. A karácsonyt hagyományosan a család és a gyermekek ünnepének is tekintik, akik a kis Jézus (keleten és a katolikus nyugati vidékeken) vagy Szent Miklós, a Mikulás (nyugati protestáns országokban) nevében kapnak ajándékot.

 

 

 

*********

 

Karácsonyfa

 

 Az első gyertyafényes karácsonyfa története állítólag Luther Márton nevéhez fűződik. Amikor karácsony este kint járt az erdőben és gyönyörködött a hódíszekkel teleaggatott fenyőfákban, miután az élményt képtelen volt szavakba önteni, egyszerűen bevitte a szobába az egyik fenyőfát, gyertyákkal világította ki, és így ünnepelték, talán először fenyőfával, Krisztus születését.

 

Karácsony estéje elképzelhetetlen volna karácsonyfa nélkül. Szép és látványos ünnepi szokás ez, jóllehet a karácsonyfa-állítás nem nyúlik vissza régi időkre. A különböző ünnepek során a fák, örökzöld növények minden népnél nagy szerepet játszottak. A magyar népi hagyományokban a karácsonyi életfa vagy termőág tekinthető a karácsonyfa elődjének. Bibliai eredetű magyarázat szerint ez a fa Jézus családfáját is jelentette. Kapcsolatba hozzák még a bibliai tudás fájával is, hiszen karácsony napja az első emberpár: Ádám és Éva napjára esik.

A karácsonyfa-állítás szokása a 17. században terjedt el. A németek abban a hitben éltek, hogy a téli napforduló idején a gonosz szellemek, a halottak szellemei kiszabadulnak és szabadon csatangolnak a világban. A kísértetektől az emberek csak úgy menekülhetnek meg, ha az élet örökzöldje, a fa alá húzódnak. Az első, történelmileg is megalapozott adat 1605-ből származik. Egy strasbourg-i polgár jegyzetei arról árulkodnak, hogy városában akkoriban terjedt el a fenyőfa-állítás. A fákat gyümölcsökkel, papírkivágásokkal, aranyláncokkal és édességekkel díszítették.

Magyarországon csak a múlt század második felében kezdett elterjedni ez a szokás a bécsi udvar ösztönzésére. Először csak a nemesi családoknál - Brunswick Teréz, martonvásári grófnő állított karácsonyfát 1824-ben -, később a módosabb polgároknál is elterjedt. A parasztok körében csak ebben a században, sokaknál csak 1945 után honosodott meg a fenyőfa-állítás. Angliában ma sem szokás fenyőfát állítani, helyette fagyöngyből készült koszorút függesztenek a mennyezetre. A karácsonyfadísz korábban alma, dió, házilag készített sütemények, mézeskalács volt. Az 1880-as években jelent meg az üvegdísz. 

 

 

 

  

 

 * * * * *

 

 

 

Angyalok

 

 

 

 Az angyal valójában lélek: Isten az embert és az angyalt a maga képmására teremtette. Az angyal nemcsak hírvivő és mediator Isten és ember között, hanem önmagában tekintve tisztán zenei lény, hiszen szinte természete a muzsika. Létállapota a zene. A XV-XVI. században valóságos divattá vált az angyalok ábrázolása. Kis puttók, nőies alakok, transzcendentális erőt sugárzó lényszerű figurák mind megtalálhatók ezeken az ábrázolásokon. 

 

Ahogy az Írás mondja: " külsőleg Istennek tükörképei". Az angyalok a Bibliában az Úr küldötteiként keresik fel az embereket, vagy dicsőítve állják körül az Úr trónját. Az angyalok kilenc hierarchiája a késő antik teológiában az embertől az Istenhez való felemelkedés fokozatait szimbolizálja. A keresztény művészet az angyalokat kezdettől fogva ember (férfi) alakban jeleníti meg, antik római viseletben. 

Eleinte szárnyak nélkül, a 4. századtól jelennek meg a szárnyas angyalok, majd a késő reneszánsztól a szárny ismét eltűnik a vállukról. Az angyalok fejedelmei a hét arkangyal, a három legnépszerűbb: Mihály, Gábor, Rafael. Mikhhaél az ítélkező, a gonosz legyőzője, a mennyei seregek vezére, a középkor harcias szentje. Gábriel a hírhozó. Attribútuma a liliom vagy a jogar. Ráfáel a gyógyító. 

 

 

 

 

 

 

 

 * * * * *

 

 

 

Napkeleti bölcsek, avagy a három király

 

  

 

 A háromkirályok legrégebbi ábrázolása a Santa Priscilla katakomba Capella Greco-jában található, a II. században készítették. A téma feldolgozása általában a következő jelenetekre szorítkozik: 

 

- Megálmodják a gyermek születését 
- Vonulásuk Keletről Betlehem felé 
- Heródeshez érnek és keresik a zsidók királyát 
-Hódolat a gyermek Jézus előtt 
-Visszautazás és álom 

A téma álommal kezdődik, álommal végződik. A 9. századtól Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak nevezték, s a három életkor, ill. a három, akkor ismert földrész - Európa, Ázsia, Afrika - szimbólumává lettek. Az Athosz hegyi festő leírása szerint az egyik aggastyán, a másik férfi bajusszal, a harmadik ifjú. (Boldizsárt sokszor mórnak vagy szerecsennek ábrázolták.) A napkeleti bölcseket, akiket a messiás csillaga vezetett a gyermek Jézushoz, Máté evangéliuma említi. 

Ajándékaiknak jelképes értelme van: az aranyat mint földi királynak, a tömjént mint istennek és a halott bebalzsamozására szolgáló mirhát mint a keresztfán szenvedő embernek adták át Jézusnak. Ezekből az ajándékokból és a csillag követéséből hamar kialakult az a vélemény, hogy a látogatók mágusok voltak. Máté evangélista sem nevezi őket királyoknak. A róluk való határozott vélemény az irodalomban csak 1200 körül rögződik. A Bölcsek keletről érkeznek, ahonnan a világosság jön. Az ész, a tudás hódol Isten Fia előtt. Nyilvánvaló a szimbolikus magyarázat értelmezése. 

 

 

 

 

 

* * * * *

 

Óév búcsúztató népszokások

 

 

 

Elődeink , a pásztornépekhez hasonlóan, az évszakok váltását ülték meg, a középkori Európában fokozatosan elterjedt a tél közepére eső, karácsonyi, újévi évkezdés, a napév adta időszámítással. Az óév utolsó napja a hatodik századi Szent Szilveszter pápa napja, ami az újév vigíliája.

 

Annak érdekében, hogy a következő év egészséget, bőséget, szerencsét hozzon, változatos szilveszteri népszokás alakult ki a Kárpát-medencében is. Jó néhány szokás él a mai napig, sokszor mégsem vagyunk tisztában vele, hogy melyik mit jelent pontosan, illetve miért is tesszük. Sokminden azonban feledésbe merült, és - jobb esetben - csak a néprajzi könyvek őrzik ezeket.

 

Erdély

 

Erdélyben - nem egyedülállóan - szokás az óév ,,elharangoztatása" és az újév énekkel történő köszöntése. Emellett, különösen a szászok körében volt népszerű, a tüzeskerék-engedés. Ennek során egy szalmával betekert kereket gyújtottak meg, és gurítottak le a domboldalról. A hiedelm szerint kerék így összekötötte az ó- és az új évet.

 

Egyik régi jövendölési szokásunk a bukovinai székelyektől ered: a gazda félbevágott egy fej vöröshagymát, amiről lehántott 12 hónapot jelképező 12 réteget. Estére besózta, állni hagyta. Amelyikben reggelre elolvadt a só, arra a hónapra sok eső ígérkezett.

 

A karácsonyhoz hasonlóan a legények végig szokták járni falun a házakat, és búcsúztatva az elmúlt, köszöntve az új esztendőt, a háziakat különböző mókákkal vidították fel. Vagy éppen felmásztak a templomtoronyba, és hangos harangzúgással, szavalattal ünnepelték az év fordulóját.

 

 

Kárpátalja

 

Sajnos már itt is egyre inkább kiveszőben vannak az év fordulójához kötődő népszokások, vannak még idős emberek, akik fel tudják idézni ezeket. Mivel máig azt tartjuk, hogy az év első napjának történései az egész évre kihatnak, több tiltás is érvényben volt szilveszterre és elsejére egyaránt. Kárpátalján ezért újévkor korán keltek, és a kútnál mosakodtak annak érdekében, hogy egész évben frissek legyenek. 

 

 

 

Szerencsétlenség előjele volt, ha az új esztendőben az első látogató férfi volt a háznál. A lányoknak eközben különböző praktikáik voltak a jóslásokra, elsősorban az udvarló nevének kiderítésére. Így például a disznóól falának rugdosása éjfélkor, az ólomöntés, illetve galuskafőzés is bevett szokás volt.

 

A gazdák újév reggelén megfenyegették a gyümölcsfákat, hogy sokat teremjenek. A tyúkokat abroncsból etették, hogy az új évben sokat tojjanak és egy helyre hordják a tojásokat. Annak érdekében, hogy bőséges termés legyen, a falvakban sok gazda újév napján búzát vagy zabot hintett a földekre.

 

Felvidék

 

Erdéllyel szemben palócföldön férfi látogatót vártak elsőként, ő hozta meg a jó szerencsét. Mai napig megmaradt az a szokás, miszerint nem ettek szárnyast, hiszen az elkaparta a szerencsét. Így az új esztendő első napján lencsét, kölest, rizst, vagy más szemes terményt szoktak fogyasztani azért, hogy pénzből ne legyen hiány.

 

 

 

Mosakodáskor piros almát szoktak tenni a vízbe, hogy egészségesek és szépek legyenek a következő évben. Más vidékekhez hasonlóan a Felvidéken is éltek a tiltások: nem volt szabad szemetet kiadni, bármit kölcsönadni, mert különben minden ,,kiment" volna a házból. Mosni, varrni, fonni ugyanúgy tilos volt, helyette csupa kellemes dologgal kellett körbevenni magukat.

 

Az ártó, gonosz szellemek elűzésére szolgált itt is a zajcsapás, kerregés, durrogtatás szokása, ami mai napig nem merült feledésbe.

 

Vajdaság

 

Délvidéken számtalan szerencse-, termés-, egészségbiztosító varázslásról tudunk. Topolyán például a lányok éjfélkor kimennek a Krivajához vagy az artézi kúthoz, hogy igyanak az újévi, szerencsét hozó vízből. Az állatokról sem feledkeznek meg, az állatoknak is visznek a vízből, hogy azok is egészségesek maradjanak az új esztendőben.

 

Törökkanizsán, ha újévkor építenek ólat, és az észak felé néz, biztos, hogy a jószág megdöglik benne. Azt is mondják, „ha újév napján rí valaki, akkor sok egér lössz a házba”. A gyümölcsfákat is megverik a topolyaiak, hogy bő termésre serkentsék őket. Hogy a jövő évi termést biztosítsák, az idősebbek lencsét, kölest szórtak szét. A Muravidéken újév napján nem volt szabad lefeküdni nappal, mert akkor megdől a gabona. A topolyai gazda pont éjfélkor kiment az istállóba, hogy meghallgassa a megszólaló állatok gazdát dicsérő vagy ócsároló beszédét, társalgását.

 

Doroszlón, Gomboson újév napján szintén jól megrázzák a gyümölcsfákat, jó termést biztosítandó. Van olyan hely is, ahol felköszöntik a fákat, mert a fa majd bő terméssel hálálja meg a törődést. A pásztorok ilyenkor reggel megmosták a kezüket, hogy a jószág is tiszta legyen.

 

 

 

 

 

* * * * *

 

MÁRTON NAP

 

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

 

A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban ez inkább azzal volt kapcsolatba hozható, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át

 

 

 

 

 

 

A Márton nap a 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett. Ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ma is sok helyen táncos mulatságot csapnak, ahol az asztalról nem hiányozhat egy libafogás és az újbor.

A hagyomány szerint a fiatal libát megtisztítják, kibelezik, besózzák és meghintik friss majorannával, kívül-belül. Befűtik a kemencét, és lehetőleg nagy cserép- vagy öntöttvas tepsiben szép pirosra, ropogósra sütik. Ha elkészült, feldarabolják. A mellcsontjáról óvatosan lefejtik a húst (úgy át kell sülnie, hogy ez könnyen elvégezhető legyen), és szemügyre veszik a csontot, hogy megjósolják belőle, milyen lesz a tél. Ha barna volt, esős, ha fehér akkor havas telet vártak

Egyéb időjárással kapcsolatos „jóslások” is kötődnek ehhez a naphoz: ha Márton napján havazik, gyakran elhangzott: „Eljött Márton szürke lovon.” “Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Sokfelé azt tartják, hogy a Márton napi idő a márciusi időt mutatja. Egyes területeken úgy hiszik a Márton-napi jeges eső korai tavaszt jelent.           A néphit szerint a Márton-napi eső nem jelent jót, mert utána rendszerint fagy, majd szárazság következik.

Néhol tartják a szokást, miszerint Márton hetében sem mosni, sem szárogatni nem szabad, mert különben marhavész lesz. A liba húsából szokás volt küldeni a papnak is, mégpedig az állat hátsó részébõl. Innen ered „püspökfalat” szavunk is. Magyar hiedelem, hogy aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. Viszont aki spicces lesz a bortól Márton-napján, az a következõ évben megmenekül a gyomorfájástól és a fejfájástól. Aki ezen a napon csak répát eszik, ágyba vizelõ lesz.

A pásztorok ilyenkor egy csomó vesszőt adtak ajándékba azoknak a gazdáknak, akiknek a barmai kijárnak a legelőre, a csordába. Ez a nyaláb vessző volt a Szent Márton vesszeje.

 

Márton az újbor bírája is, ilyenkor ugyanis már iható az újbor. A Márton-napi lúdpecsenyés vacsora végén már kiforrott újborral szokás koccintani, ezt hívják Márton poharának.

&

Oldal: Nevezetes napok az évben
Nagy Ágnes Hannah - © 2008 - 2024 - szavakkal.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat